A Rákosi-korszak badacsonyi kényszermunkatáboráról nyílt kiállítás Budapesten

Az impozáns tárlat október 27-éig tekinthető meg Budapest V. kerületében.

Állnak még egy L-alakú kőháznak a falai a Badacsony oldalában, a maradékát rég benőtte az erdő, de a bazalt sok mindent kibír. A badacsonyi bazalt, amiből ezt a fák között megbúvó házat is rakták, a legjobb minőségű volt az országban, a bányából gazdagodott meg a falu. Ebből a bazaltból épültek sokfelé a macskaköves utak – el kell bírniuk majd a szovjet tankokat is -, Tomajon az impozáns kéttornyú bazalttemplom és persze fent a hegyen ez az eredetileg bányászoknak szánt barakk is – írja a 444 cikke.

Innen ávós pribékek hajtották fel az ötvenes években hajnalonta a csíkos ruhás rabokat a bányába. Hogy Badacsonyban a recskihez hasonló, bár annál kisebb kényszermunkatábor működött az ötvenes években, ahol kőfejtőként dolgoztatták a politikai foglyokat, feketevágásért és más semmiségekért lecsukott kulákokat, lényegében elfelejtődött. Badacsonyról nem nagyon van szó az internáló- és kényszermunkatáborok szakirodalmában, helyben is inkább már csak néhány öregnek vannak erről halványuló emlékei. Az erdő lassabban felejt: néhol még látni a a fára tekert rozsdás szögesdrótot, amit az elmúlt évtizedekben körbenőtt a törzs.

A badacsonyi kényszermunkatáborról most az OSA-ban nyílt kiállítás. Túlélők és szemtanúk visszaemlékezései, súlyos kövek és megemelni is nehéz csákányok, Szilágyi Lenke gyönyörű bazaltfotói, és mivel a multiszenzoralitás jegyében ez egy igazán színes-szagos megidézés, még szagminták is vannak az ötvenes évekből. Az egyik üvegcsében tőzeg, a másikban csillék olajos vasszaga, a harmadikban sebek fertőtlenítésére használt ecetsav, mellette szovjet tisztfeleségek által kedvelt pacsuli, olcsó Krasznaja Moszkva utánzat. Lehet a sztálinizmust diszkréten illatolni.

Ha jó időben megyünk (mondjuk hétvégén), ehhez a Saul fia Oscar-díjas hangmérnöke, Zányi Tamás masszívan megszólaló hanginstallációja szól – fél évig gyűjtötték hozzá a hangmintákat a Badacsonyon.

“Kis ország vagyunk, de kényszermunkatáborokban gazdag. Közel 120 magyarországi internálótáborról tudunk” – mondja Székely Iván, a kiállítás kurátora. Ő már jó pár éve folytatott magánkutatást Badacsonyon, nem véletlenül: gyerekként itt töltötte a nyarakat a Budapestről leköltözött, deklasszálódott nagyapa házában. Nemcsak a csillék zakatolása és a bazaltbányászok történetei ivódtak be az emlékezetébe, a nagyobb fiúk rebesgettek arról is, hogy nem sokkal előtte még géppisztolyos őröket és rabruhás foglyokat lehetett lesni a szögesdrótok mögött.

A teljes történet azóta is csak kontúrjaiban rakható össze. A tábor iratai megsemmisültek, a rabok névsora sem ismert – ezért a kiállítás, mint Székely mondja, legalább annyira szól a felejtésről, mint az emlékezésről. “A kutatásunkat úgy képzelhetjük el, mint egy céltáblát, amelynek éppen a közepe homályos: látjuk, hogy ott van, de csak körbelőni tudjuk. A körbelövésekből azonban kikövetkeztethető a történet lényege.”

Pedig Bacsó Péter, még a Tanú előtt, filmet is forgatott a hatvanas években a badacsonyi rabtábor épületeiben. A község akkoriban éppen árulta a volt internálótábort, és a sajátos próbálkozás, mint egy félbemaradt desztalinizációs melléküzemági kísérlet, Bacsónak is megmozgatta a fantáziáját. Ide helyezte Mensáros Lászlóval a főszerepben a Nyár a hegyent, ami a benne lévő ‘56-os szál ellenére is kikerülte valahogy a cenzúrát. A filmplakátok a kiállításon is kint vannak, de elég paradox, hogy erről a történetről szinte ebből a játékfilmből lehet a legtöbbet tudni.

Ezen kívül jóformán csak a Szabad Európa Rádió listája állt rendelkezésre a magyarországi munkatáborokról – egy olyan intézményé, amelynek a munkatársai be sem léphettek az ország területére. Innen indulhatott az OSA saját kutatása és badacsonyi terepmunkája, és bár az eredmény szükségszerűen töredezett, a kiállítás nem nélkülözi a katarzist.

A bemutatott videóinterjúkban látjuk a volt badacsonyi rabot, akit munkaszolgálatos katonaként (az ötvenes években is voltak munkaszolgálatosok, a fegyveres szolgálatra nem megbízhatónak nyilvánítottakból) internáltak, hallhatjuk a 96 éves öreg bazaltbányászt az ideálisnak éppen nem nevezhető munkakörülményekről és a robbantások előtt figyelmeztető trombitaszóról, de portréinterjú készült az egykori kisfiúval is, aki ételt csempészett be a raboknak.

A badacsonyi táborban más kényszermunkatáborokhoz képest viszonylag tűrhető volt az ellátás. Megvolt ennek az oka: míg Recsket lényegében megsemmisítő tábornak szánták, Badacsonynak fontos gazdasági szerepe volt. A népgazdaságnak kellett a kő, ha a táborparancsnok nem akarta, hogy szabotázs miatt a rács másik oldalára kerüljön, hozni kellett a számokat, a termeléshez pedig kalória kellett. Annyit persze nem adtak, amennyi kellett volna, a rabok – 100-150-an voltak itt egy időben – koplaltak így is.

A 12 évesnél nem sokkal több Mejlinger István helyi gyerekként csilleolajozóként már maga is dolgozott a bányában, és nagyon együttérzett a rabokkal. Amikor az őrök nem hallották, a szögesdróton át összebarátkozott az egyik fogollyal, akinek aztán rendszeresen vitt egy kis elemózsiát is.

Ez a fogoly, “Gyuri bácsi”, Stirling György, aki tulajdonképpen a badacsonyi kényszermunkatábor krónikása lett. Nem olyan ismert ugyan, mint Faludy beszámolója a Pokolbéli víg napjaimban Recskről, de amit a foglyok perspektívájából a badacsonyi táborról tudunk, azt nagyrészt az ő önéletrajzi kötetéből tudhatjuk.

A volt szocdemet, akit a Peyer-perben Rákosi alatt előbb három, majd az ügyvédje rábeszélésére beadott fellebbezése után már hat év kényszermunkára ítéltek, 1951-ben hozták ide.

“A hegy oldala tele volt friss sebekkel, a robbantások nyomaival és az emeletmagas orgonasípokból már alig maradt épen néhány. Ha akkor lettek volna környezetvédők, elsírták volna magukat a barbár pusztítás láttán. A rablógazdálkodás minden vonalon így működött és a hegyek mellett pusztították az erdőket, kiszipolyozták a földeket. Szomorú volt arra gondolni, hogy ezentúl nekünk is részt kell vennünk ebben a pusztításban” – emlékezett később az első találkozásra a heggyel.

A teljes cikk és további fotók itt érhetőek el.