A rászorulókhoz is eljutott Balatonfüred Jézuskája

A rászorulókhoz is eljutott Balatonfüred Jézuskája

Egy adományozási kezdeményezés keretein belül 42 rászoruló gyermek részesült karácsonyi ajándékban Balatonfüreden. 23 szociális szempontból kiszolgáltatott családot kerestek fel az akció során, hogy írják le gyermekeik mit szeretnének kapni a Jézuskától. A kívánságokat maradéktalanul teljesítették.

“Megható leveleket kaptunk a családoktól, olykor el is érzékenyültünk az üzeneteken. Az volt a cél, hogy mindenki megkapja azt, amit szeretne, aki több kívánságot írt, azokat is teljesítettük” – nyilatkozta a balatonfured.hu-nak Vogronics Katalin. A füredi vállalkozó a gyűjtés ötletével Holczer András alpolgármestert kereste meg, rajta keresztül kapták meg az önkormányzattól a balatonfüredi szociálisan rászoruló családok elérhetőségét.

A gyerekek játékokat kértek, a tinédzserek elsősorban ruhákat és sminkkészletet, de volt gitár és focilabda is a kérések között. A kezdeményezéshez 32, a városhoz kötődő vagy itt élő magánszemély illetve cég csatlakozott. Az ajándékokat már el is vitték az érintett családoknak.

“Nagyon jó érzés volt átadni az ajándékokat, látni a gyerekek örömét. Mindenképpen szeretnénk folytatni a Jézuska Expressz nevű adomány akciónkat, bízom benne, hogy jövőre még többen csatlakoznak a kezdeményezéshez” – mondta Vogronics Katalin, akinek az akcióval nem titkolt szándéka az is, hogy közelebb hozza egymáshoz a helyi lakosokat és a nem itt élő, de a városhoz kötődő vállalkozókat illetve a visszatérő nyaralókat.



Forrás és fotó: balatonfured.hu

Kapcsolódó

Újabb fejlesztéseket eszközölnek a balatoni vasútállomásokon

A következő szakaszba lép a Balaton vasúti infrastruktúrájának modernizációja. - - A projektek célja,
Elolvasom

60 százalékkal élénkült a balatoni kerékpáros turizmus

A növekedő tendencia már évek óta megfigyelhető, ám annak mostani mértéke még a szakembereket is meglepte.
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hullay vízimalom romja, Rezi

A Rezi és Zalaszántó között elterülő vadregényes erdőn át tekereg az Országos Kéktúra ösvénye. A közkedvelt
Elolvasom