A siófoki Plázs is készen áll már a nyárra

A siófoki Plázs is készen áll már a nyárra

A Siófoki Nagystrand homokos „tengerpartja”, a Plázs Siófok idén is úgy készül, hogy fix pontja legyen a balatoni nyárnak. Bízva abban, hogy a szezonban zöldre vált a bulilámpa, a hazai pop-rock-party élet legismertebb előadói már ott sorakoznak a Plázs programnaptárában, sőt több nemzetközi sztár is várja, hogy idén a Balaton-part legluxibb strandján léphessen fel.

A Plázs a Balaton „felüdülőközpontja”, ahol nappal egy mediterrán tengerparti napfürdőzés élményét élhetjük át, este pedig a hely – „mini fesztivállá” változva – koncertek és különféle partyk otthonaként csalogatja a látogatókat. 

„A vírus szinte teljesen átírta az életünket, de bízunk benne, hogy feledtetve a nyomasztó bezártságot, a nyár már a szabadságról fog szólni” – mondta Barna György, a Plázs főszervezője, hozzátéve, hogy igyekeznek idén is mindenre felkészülni és többféle forgatókönyvvel várják a vendégeket a startra, a naptár pedig már most tele van jobbnál jobb programokkal. Többek között nappali beach partykkal, foci EB szurkolói zónával és változatos zenei stílusokat felölelő koncertekkel és bulikkal készülnek az idei nyárra.

Az összes dátum és fellépő bejelentésére hamarosan érkezik, de az már biztos, ahogy eddig is, péntekenként Metzker Viktória és meghívott barátai rendelnek majd az Arénában és többek között Majka & Curtis, Horváth Tamás, a Follow The Flow és az Edda is tiszteletüket teszik a Balaton-parton, sőt külföldi előadókban sem lesz hiány.

Érdemes tehát követni a Plázs Siófok Facebook oldalát, ugyanis, amint bármilyen formában is, de szabad utat kap a vízparti bulinyár, a Plázs a legelsők közt nyitja meg kapuit, hogy ebben az évben is fellegvára lehessen a biztonságos és önfeledt balatoni ellazulásnak.  

Kapcsolódó

150 millióért kelt el Vaszary János festménye

A kaposvári születésű művészóriás alkotása a kikiáltási ár duplájáért talált gazdára. - - Hosszas lici
Elolvasom

A Művészetek Völgye Eventex Sustainability díjat nyert

Nemzetközi elismerésben részesült a Művészetek Völgye: az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja elnye
Elolvasom

Krisna-völgy: ahol az együttérzés és a fenntarthatóság kéz a kézben jár

Somogyvámos határában, a természet ölelésében működik Közép-Európa egyik különleges ökofaluja, Krisna-völgy
Elolvasom