Terasznyitás és oltási kedvezmények várhatók

Terasznyitás és oltási kedvezmények várhatók

A védőoltásban már több mint 3,5 millióan részesültek, így szombattól hatályba léphetnek az új rendelkezések – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a pénteki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert hozzátette, hogy erről a belügyminiszter pénteken közigazgatási határozatot tesz közzé a Magyar Közlönyben.

A teraszok és kerthelyiségek reggel öt óra és este fél tíz között lehetnek nyitva, a vendégeknek ott nem kell maszkot viselniük, a vendéglátóhelyek belső területein viszont igen. Az üzemeltető és alkalmazottai viszont az üzlet teljes területén kötelesek maszkot hordani – ismertette.
Hangsúlyozta: hatályban maradnak a maszkviselési kötelezettségre, a rendezvényekre, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekre, felsőoktatási intézményekre vonatkozó védelmi intézkedések, valamint a kijárási tilalom.

A vendéglátóhelyek teraszainak, kerthelyiségeinek esti zárása után mindenkinek vissza kell érnie a kijárási tilalom kezdetéig a lakóhelyre, tartózkodási helyre, szálláshelyre – mondta.

Kiss Róbert közölte: csütörtökön 681 ember ellen intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt: közterületen 666, tömegközlekedési eszközökön és megállókban 14, bevásárlóközpontban pedig egy ember nem hordta vagy nem megfelelően viselte a védőeszközt.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 1046 rendőri intézkedés történt. Ebből 316 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 730-szor pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására, illetve az ott-tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.

Csütörtökön sem vendéglátóhelyet, sem más üzletet nem kellett bezáratnia a rendőrségnek a szabályok be nem tartása miatt – ismertette
A kijárási tilalom és a csoportosulás tilalmának szabályait be nem tartók ellen 246 esetben intézkedtek csütörtökön, így már 65 239-re emelkedett az ilyen rendőri fellépések száma.

Csütörtökön is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 60 esetben léptek fel. Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartók ellen eddig 15 873-szor intézkedtek.

Kiss Róbert ismertette: 42 182-en vannak hatósági házi karanténban, csütörtökön 4428 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el. A karanténban lévők közül 2789-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat.

A fokozatos újraindítás következő lépése 4 millió beoltottnál lép életbe

Eközben Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: a jövő hét közepén, szerdán-csütörtökön meglehet a négymillió beoltott is, akkor megnyitják a szolgáltatások széles körét azok előtt, akiknek van védettségi igazolványuk. Megnyílhatnak a színházak, a mozik, a múzeumok, a könyvtárak, a tánc- és zeneművészeti események, a cirkusz, az edző- és fitnesztermek, a jégpályák, az állatkertek, a fürdők és uszodák, a játszóházak, a sportesemények, a kalandparkok, és kinyithatnak a szállodák, az éttermek belső helyiségei is – sorolta.
Hangsúlyozta: lépésről lépésre újraindítják az országot.

Kapcsolódó

Nem lesz többé Balaton Sound Zamárdiban

Az önkormányzat megelégelte a fesztivállal kapcsolatban felmerülkő problémákat. - - Csákovics Gyula po
Elolvasom

Mutatjuk hányadik helyszín lesz a Balaton Park Circuit a 2025-ös Superbike-vb-n

A főkajári pálya az idei szezonról lecsúszott, a jövő évi szereplésével viszont komoly lehetőségek nyílhatn
Elolvasom

Tényleg sósabb a balaton, de azért pánikra semmi ok a szakértő szerint

A közelmúltban a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet egy friss kutatása állapította meg a tó sótartalmának
Elolvasom