A siófoki sétány vállalkozói továbbra sem fizetnek a teraszukért

Félrevezető hírek láttak napvilágot nemrég a siófoki Petőfi sétány üzlethelyiségeit bérlő vagy tulajdonló vállalkozók anyagi terheivel kapcsolatban.

A Petőfi sétány vállalkozói, bérlői egyetlen évben sem fizettek közterület-használati díjat, így most nincs is mit elengedni – nyilatkozta Pintér Tamás, a 100 százalékban a siófoki önkormányzat tulajdonában lévő Balaton-parti Kft. ügyvezetője.

A Balaton-parti Kft. álláspontja szerint sem joghézag nincsen, sem arról nincsen szó, hogy a vendéglátó egységek teraszaira is díjat róna ki az önkormányzat. A sétány vállalkozói egyébként nem a várossal, hanem cégével, a Balaton-parti Kft.-vel állnak szerződéses viszonyban, s e bérleti szerződés része az is, hogy teraszokat is jogosultak használni. „A Balaton-parti Kft. nem jogosult hatósági díj kiszabására – hangsúlyozta Pintér Tamás ügyvezető. – A bérlők esetében két gazdálkodó szervezet között megkötött bérleti szerződésről beszélünk, melynek feltételeibe nem szólhat bele és nem is szólt bele a Magyar Kormány. ”

Siófok városában közterület-használati díj kiszabására, s beszedésére kizárólag a Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal jogosult. A közterület-használat engedélyezése, közterület- használati díj kiszabása, bírságolás jegyzői hatáskörbe tartozó hatósági eljárás. A Balaton-parti Kft.-vel szerződéses jogviszonyban álló bérlők a vendéglátó üzletek közterületen működő teraszai után ez idáig sem közterület-használati díjat fizettek, nem a tulajdonos önkormányzattal álltak szerződéses jogviszonyban, hanem a Balaton-parti Kft.-vel megkötött bérleti szerződéseik alapján voltak jogosultak a vendéglátó üzletek közterületen működő teraszainak használatára, s ez jelenleg sincs másként.

„A vendéglátós vállalkozók bérleti díja nem az önkormányzat kasszájába közvetlenül befolyó bevétel, hiszen a sétány tisztaságáért, karbantartásáért is felelős Balaton-parti Kft. éppen ezt a pénzt költi arra, hogy tisztaság, rendezettség fogadja a vendégeket az egész Balaton-part leglátogatottabb korzóján; s ez, vagyis a megfelelő körülmények biztosítása közös érdeke a vállalkozóknak, a turistáknak és a városnak is” – nyilatkozta dr. Lengyel Róbert siófoki polgármester.

Kapcsolódó

Belvárosi házának udvarán termesztette a füvet egy várpalotai férfi

A helyi rendőrök őrizetbe vették a házaspárt - adta közre a police.hu. - - A várpalotai belváros egyik
Elolvasom

18 millió forintot mosott tisztára egy férfi Somogyban

A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős értékre üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette miatt emelt vádat
Elolvasom

Baltával támadt a felszarvazott zalai férfi

Emberölés kísérlete bűntett miatt vettek őrizetbe a rendőrök egy 36 éves eszteregnyei férfit - írja a polic
Elolvasom