A sorompókon állt bosszút egy férfi mert nem járt a komp

A sorompókon állt bosszút egy férfi mert nem járt a komp

A Siófoki Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó rongálás bűntette és más bűncselekmény miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki – a vád szerint – több mint 600.000 forint kárt okozott a balatoni hajózási társaságnak – írja az ugyeszseg.hu.

A vád lényege szerint a budapesti terhelt 2025 augusztusában hajnali 4 óra körüli időben ittasan jelent meg átkelési céllal a szántódi révnél, ahol azzal szembesült, hogy ilyen korai időszakban nem jár a komp.

A férfi ekkor olyan indulatos lett, hogy addig feszegette a jegyértékesítő pavilon melletti átengedő sorompót, amíg azt sikerült letörnie. A vádlott azonban ennyivel nem elégedett meg, hanem a törött sorompórúddal többször ráütött a másik sorompóra, ami szintén letörött.

A férfinak lopás miatt is felelnie kell, mivel nemcsak a sorompókat, hanem – több mint 50.000 forint kárt okozva – egy italautomatát is megrongált a kikötőben azért, hogy hozzájusson egy alig 800 forintba kerülő üdítőhöz.

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottal szemben közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt.

A férfi rongálását biztonsági kamera rögzítette.



Forrás: ugyeszseg.hu
Fotó: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Gamási kút, Balatonlelle

A gémes kutak valaha állandó és kulcsfontosságú szerepet játszottak őseink életében, így a néphagyományok ú
Elolvasom

Több mint 700 római kori érmét találtak Somogyban

Hétszázharminchét római kori pénzérmét találtak a régészek Somogy megye északi és középső területeit vizsgá
Elolvasom

Védett nádast irtottak ki egy Balatonberényi lakópark előtt

Balatonberényben egy lakópark előtti mederrészen védett nádast irtottak ki szárazföldi markológéppel - erős
Elolvasom