A Sziget is megérezte a Balaton Sound hiányát tavaly, de új korszak kezdődhet a fesztivál életében

A Sziget is megérezte a Balaton Sound hiányát tavaly, de új korszak kezdődhet a fesztivál életében

A zamárdi fesztivál bevételeinek hiánya súlyos lenyomatot hagyott maga után a tavalyi költségvetésben, de Gerendai Károly ősszel visszatért a Sziget ügyeit is igazgató cég élére.

A többek között a Sziget Fesztivált is szervező cég, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda 2,8 milliárd forint veszteséggel zárt 2025-ben. Ez nagyjából 1 milliárd forinttal kisebb veszteség, mint az előző évben. A Gerendai Károly tulajdonába visszakerült vállalat ezt kevesebb bevétellel érte el, a jegyértékesítésből származó bevétel például 7,4 milliárd forintról 6,7 milliárd forintra csökkent – számolt be a Telex.

A Sziget a portál kérdésére azt írta, hogy a Sziget Fesztivál bevétele több mint 1 milliárd forinttal növekedett, azonban ennél nagyobb méretű csökkenést jelentett a Balaton Sound kiesése, főleg emiatt volt kisebb a cég jegybevétele 2025-ben. Hozzátették, hogy Gerendai Károlyék október-november során tértek vissza a céghez, és előzetesen már kaptak arról tájékoztatást, hogy ekkora veszteséggel kell számolniuk.

„A régi tulajdonossal az volt a megállapodás, hogy a múlt évi veszteségeket ők rendezik, így az nem az új tulajdonosokat terhelte” – írták. Ez látszik is a beszámolóban, hiszen volt egy közel 3,5 milliárd forint értékű pótbefizetés 2025-ben, ezt a Sziget tájékoztatása szerint „a megállapodás értelmében a korábbi tulajdonos fizette be”. Így a Sziget a beszámoló alapján pozitív, 360 millió forint tőkével zárta 2025-öt.

Korábban Gerendai azt is bejelentette, hogy a fesztivál menedzsmentje 70 százalékos tulajdonos lett a Sziget mögött álló cégben, a maradék 30 százalékot pedig a fesztivál alvállalkozói, partnerei (például a Budapest Park) tulajdonolják pár százalékos csomagokban.


Forrás: Telex After
Fotó: balatonsound.com

Kapcsolódó

Nemzetközi klezmer fesztivált rendeznek Balatonfüreden

Három magyar, valamint egy-egy szlovák, cseh és izraeli zenekar részvételével rendezik meg az I. Magyarorsz
Elolvasom

Teljes a Paloznaki Jazzpiknik 2026 fellépőinek névsora – idén is világsztárokkal érkezik a Balaton kedvenc jazzfesztiválja

Több kontinens jazzvilága és a kortárs zene csúcselőadói – az amerikai, a brit, a francia és a holland jazz
Elolvasom

Zamárdiba érkezik Robin Schulz és a STRAND-on tér vissza a legendás RetroStrars fesztivál

Teljessé vált a STRAND Fesztivál nulladik napja. Augusztus 19-én Zamárdiban a már korábban bejelentett Timm
Elolvasom