A tapolcai pisztráng sikere, amit mind elkapkodnak a balatoni séfek

A tapolcai pisztráng sikere, amit mind elkapkodnak a balatoni séfek

A Balaton-felvidék rengeteg kincset rejt. Ilyen például Tapolca is, ami nem csak a tavasbarlangról és a Malom-tóról, hanem a pisztrángról is híres. Itt található ugyanis Magyarország legnagyobb pisztrángtelepe. A város Európában is egyedülálló adottságokkal rendelkezik. Az itt fellelhető kristálytiszta karsztvíz teszi lehetővé a pisztrángok tenyésztését.

 

Tapolca és a pisztrángok története

Pisztrángot már a hetvenes években is tenyésztettek Tapolca közelében. A várostól alig három kilométerre volt ugyanis Magyarország akkori legnagyobb pisztrángivadék nevelőtelepe. A Balaton-felvidéki városban csak ezt követően létesült haltelep, ami aztán egy időben szünetelt is. A kilencvenes években egy tapolcai halbiológus, Máyer István álmodta meg, hogy létre kell hozni egy halneveldét. Az itt lévő karsztvíz télen-nyáron 18 fokos, ez tökélesen megfelel a pisztrángoknak. A biológus halálát követően azonban bezárt a hely és egy hosszabb szünet után a szerencsének és egy televíziós műsornak köszönhetően újra „gazdára talált” a tíz éve üresen álló telep.

A televízióban néztem egy műsort, amiben Tapolcát mutatták be. Ott láttam, hogy a városban van egy haltelep is, de nem üzemel. Észrevettem, hogy a kapuján volt egy tábla, „eladó” felirattal. Még aznap éjszaka elindultam, hogy felkutassam azt a helyet, amit a műsorban láttam, nehogy valaki más vásárolja meg – mondta Boér Zoltán a pisztrángtelep tulajdonosa.

 

A Székelyudvarhelyről érkező szakember 2006 óta foglalkozik pisztrángokkal. Már gyermekkora óta ez volt az álma. A tapolcai telepet 2013-ban sikerült megvásárolnia.

Nem tudtam folyamatosan jelen lenni személyesen, így nem is működött rendesen. Ezért másfél évvel ezelőtt Tapolcára költöztem. A világ egyik legérzékenyebb halfajáról van szó, így nagyon nagy körültekintést igényel a tenyésztésük. Ha nincsen megfelelő szakértelem, tudás és tapasztalat, akkor nem megy – hangsúlyozta a tulajdonos.

 

A városban található víz minősége és állandó 18 celsius fokos hőmérséklete teszi lehetővé a pisztráng tenyésztését. A telepen az év minden napján folyik a termelés. Ez egy intenzív halgazdaság, ahol a pisztrángok mellett a tavalyi évtől szürkeharcsát is keltetnek. Magyarországon üzemel egy-két kisebb telep, azonban a természeti adottságok miatt a tapolcai termelés öt százalékát sem érik el.  Nagyon sok halunk van, melyek itt a telepen kelnek ki. Az ikrák azonban Dániából származnak. Jelenleg 80 ezer kilogramm halunk van, amelyből 40 ezer kilogramm a szivárványos pisztráng, nagyjából 13 tonna a lazacpisztráng a fennmaradó mennyiség pedig szürkeharcsa. Nagyon nagy a piac igénye a pisztrángra, azonban ezt sajnos nem tudjuk kiszolgálni. Jelenleg nem tudunk akkora mennyiséget előállítani, amire szükség lenne. Ezért is van szükség fejlesztésre– emelte ki a tulajdonos.

 

A telep nemsokára szinte teljesen megújulhat egy pályázatnak köszönhetően. Az új rendszer előnye, hogy a most felhasznált víztömeg tíz százalékára lesz majd csak szükség, így több medencét is kialakíthatnak a telepen. A dán technológia lényege, hogy nagyon kevés energia felhasználásával is hatalmas víztömeget képes megmozgatni. Ezt az energiát pedig napelemekből nyeri. A szűrőrendszer is egyedülálló, hiszen az uszadékot és a szennyvíziszapot is kiszűri, majd a biofilterezést követően a víz visszaforgatható vagy szabadon bocsátható.

Ha nyer a pályázat, akkor egy évben 500 ezer kilogramm pisztrángot fogunk tudni előállítani. Vagy 250 ezer kilogramm pisztrángot és 250 ezer kilogramm harcsát. Nagyon fontos lenne ez a fejlesztés, mivel az idei évben megtermelt halmennyiséget egy az egyben vásárolták fel úgy, hogy kiszállításra nem is volt szükség. A legtöbb halat a Balaton-felvidéki vendéglátósok vitték el, de nagy büszkeségem, hogy már a déli partról is érkeztek vevők. Sajnos jelenleg az ország más részeit kiszolgálni már nincs elegendő halunk – tette hozzá a haltenyésztő.             

           

Pisztráng és Borfesztivál

Tapolca szinte teljesen összeforrt a pisztrángokkal, így nem is csoda, hogy egy egész hétvége csak erről a halról szól. Kilenc évvel ezelőtt indult útjára a Pisztráng és Borfesztivál, melyet Végh Tamás és Mezőssy Zoltán álmodtak meg. Abban az időben még nem volt ilyen típusú gasztronómiai rendezvény Tapolcán, mint  a Szigligeti Süllőfesztivál, ezért arra gondoltunk, hogy Tapolcának is szüksége lenne egy ilyen programra. Ilyenkor több tízezren érkeznek a városba, így a szálláshelyek is szinte teljesen megtelnek. A rendezvény sikere azonban majdhogy ötven százalékban az időjárástól függ. Ezt az első alkalommal meg is tapasztalhattuk, ugyanis a hideg- és az eső miatt szinte alig volt érdeklődő. A második alkalommal, mikor jó idő volt, közel egy órát kellett sorban állni a finom fogásokért – fogalmazott Mezőssy Zoltán a rendezvény egyik főszervezője.

 

Az elmúlt nyolc évben sokat változott, fejlődött a fesztivál. Mára a Malom-tótól egészen a Tapolca-patak mentén húzódik végig a rendezvény. Ez azt jelenti, hogy 700 méteres sávban 3 színpad és számtalan ételt, italt, készműves terméket kínáló stand található a város szívében. A rendezvény tematikáját adó pisztráng itt a legfrissebb, hiszen a párszáz méterre lévő haltelepről származik. Egyedülálló kínálattal rendelkezik a fesztivál, itt megtalálható a bükkfán füstölt pisztráng, a tapolcai grillezett lazacpisztráng és a minden évben nagy sikert aratott mézes-mandulás-, és a tökmagos bundában sült pisztráng. Mindezek mellett természetesen más helyi specialitások is megtalálhatóak a kínálatban – mesélte a szervező.

 

 

Forrás: hellovidek.hu   Fotó: Répási Eszter/auchan.hu

Kapcsolódó

Elérni a csillagokat? Inkább meginni!

A pezsgő a 17. században indult világhódító útjára, és mindig is a legnépszerűbb alkoholos italok közé tart
Elolvasom

Megválasztották az Év strandételét – mutatjuk a részleteket

Idén sem a mezei főtt kukorica lett a befutó. - - Az Év strandétele idén a balatonlellei Mesés nyári k
Elolvasom

Rekordmennyiségű nevezés érkezett az idei Év strandétele versenyre

40 különleges balatoni ételt kóstolt körbe a Balatoni Kör szakmai előzsűrije az elmúlt napokban, és választ
Elolvasom