A telelő baglyok megfigyelésére kérik a lakosságot

Pénteken kezdődik és január 26-ig tart az erdei fülesbagoly-telelőhelyek országos felmérése, amelyhez a lakosság segítségét kéri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A programban bárki részt vehet, az egyesület az egyéni megfigyelők, családok mellett óvodák és általános iskolák részvételére is számít. Az akció kiemelt célja a baglyok és telelőhelyeik védelme – közölte az egyesület az MTI-vel.

Az erdei fülesbaglyok a téli időszakban csapatosan keresik fel a települések belterületét. Egy-egy telelőhelyen többnyire néhány vagy néhány tucat egyed látható, míg Túrkevén és Kisújszálláson összesen több, mint ezer erdei fülesbagoly telel.

A jelenség hátterében az érintett települések környékének gazdag zsákmányállat-kínálata (egér- és pocokfajok) áll, a baglyok valószínűleg azért választják a látszólag kedvezőtlenebb belterületi fenyőket, tujákat nappali pihenőhelyül, mert a településeken ezekből általában több van, mint a szántókon, gyepeken. A lakott területekről továbbá hiányoznak azok a nagyobb testű ragadozó madarak, amelyek veszélyt jelentenének a baglyokra. Utóbbi lehet az oka annak, hogy gyakran nem örökzöldeken, hanem teljesen kopasz lombhullató fák ágain töltik a nappalt.

A baglyok jelenléte semmiféle fizikai veszélyt nem jelent az emberekre, a társ- és háziállatokra. A fák alatt jelentkező ürülék- és köpetpotyogás, vagyis a felöklendezett, emészthetetlen szőr és csont az általános higiénés szabályok betartása mellett nem jelent fertőzéskockázatot.

A telelő baglyok lakossági felmérése hármas célt szolgál. Egyrészt a lakosság tájékoztatásával a madarak és telelőhelyeik védelme, hogy ne zavarják el teljesen értelmetlenül és törvénytelenül ezeket az ártalmatlan, ugyanakkor rendkívül hasznos baglyokat, akár a fákat is kivágva alóluk. Másrészt az adatközlők szélesebb köre sokkal pontosabb országos adatokat szolgáltat a jelenség területi eloszlásáról és nagyságrendjéről, mintha a felmérést csak hivatásos szakemberek végeznék. Harmadrészt arra buzdítja az embereket, hogy még több időt töltsenek a szabadban, természetvédelmi szempontból is hasznos önkéntes munkát végezve.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Zenével tölti meg a Balatont és környékét a MOL Nagyon Balaton programsorozata

Világsztárok, több száz koncert és kulturális program várja idén nyáron a Balatonhoz érkező hazai és külföl
Elolvasom

Fenntarthatóság és kortárs művészet a 35. Művészetek Völgyében

A Művészetek Völgye Fesztivál és annak fő tulajdonosa, a Művészetek a Vidékfejlesztési Alapítvány a 35. jub
Elolvasom

Hivatalos edzőtáborok vezetik fel a veszprémi Tájfutó VB-t

Hivatalos edzőtáborok vezetik majd fel a tájékozódási futók jövő augusztusi világbajnokságát, amelyet Veszp
Elolvasom