A veszprémi étterem udvarán pezsgőzött a betörő, amikor a rendőrök elfogták

A veszprémi étterem udvarán pezsgőzött a betörő, amikor a rendőrök elfogták

A veszprémi rendőrök egy 50 éves helyi férfit vettek őrizetbe, aki a megyeszékhely egyik éttermébe tört be, majd annak kerthelyiségében kezdett pezsgőzésbe – tájékoztatott a police.hu.

Egy állampolgár értesítette a rendőrséget 2023. február 12-én 18 óra 24 perckor arról, hogy Veszprém egyik éppen zárva tartó éttermébe ismeretlen tettes betört. A járőrök a helyszínen elfogtak egy férfit, aki a rendőrök megérkezésekor éppen a kerthelyiség egyik asztalánál ült egy üveg pezsgővel és kiabált. Az eljárás adatai szerint az elkövető az étterem hátsó ajtaját felfeszítve jutott be az épületbe, majd az üzlet több helyiségében lopási szándékkal a szekrényekben, fiókokban kutatott. A hűtőszekrényből kivette a lefagyasztott húsokat, valamint megrongálta a hőszivattyút is. A férfit a rendőrök ezután előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatták. Ellene dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétség és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.


Forrás: police.hu
Fotó: police.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Nepomuki Szent János-szobor, Balatonalmádi

Balatonalmádi és a régi vörösberényi városrész határán, a patakparton áll Nepomuki Szent János, cseh pap és
Elolvasom

Balatoni bringaboom: ősszel indul a régió második főszezonja

A nyári szabadságok és a strandszezon lecsengésével korábban lehúzta a rolót a Balaton, az elmúlt évek infr
Elolvasom

Fenyveserdő égett le Tapolcánál

Egy sávban a lombkorona is meggyulladt. - - Kigyulladt a száraz növényzet és egy fenyveserdősáv Tapolc
Elolvasom