Aggasztó képet vázol fel a Balaton új nádtérképe

Aggasztó képet vázol fel a Balaton új nádtérképe

Gyarapodott a Balaton nádasainak felülete összességében tekintve az elmúlt évek alatt, viszont ez csak a szárazföldi kiterjedéseknek köszönhető, a minőségüket tekintve pedig romlás volt tapasztalható – közölte a nádtérképet elkészítő munkacsoport vezetője az MTI-vel.

    Pomogyi Piroska hidrobiológus kifejtette: a Balaton növényzetének felmérését ötévenként végzik el. Az új nádtérkép 2020-as légi fotók és terepbejárások alapján készült el az Országos Vízügyi Főigazgatósághoz tartozó VIZITERV Environ Kft. megbízásából.

    Jelenleg még a 2015-ös légi fotók alapján készített nádtérkép van érvényben, az alapján adnak ki engedélyeket. Ezért és a készülő vízparti tervek miatt is fontos az új nádtérkép hatályossá válása, amelyről az illetékes Veszprém Megyei Kormányhivatal dönt majd – mondta.

    Beszélt arról is, hogy a tó jogi partvonalán belül található nádas területe az 1217 hektárnyi sokéves átlaghoz képest 2020-ra 9 hektárral csökkent.
    A 2015-ös felvételek szerint 3,6 hektárról, 2020-ban már 12,6 újabb hektárnyi területről tűnt el nádas, ami azt is mutatja, hogy több mint háromszorosára nőtt a nádirtási aktivitás öt év alatt – fogalmazott.

    Összességében így is nőtt a balatoni nádasok kiterjedése, mivel a tó jogi partvonalán kívüli parti részeken a Balaton vízszintjének emelése miatt a 481 hektárnyi sokéves átlaghoz képest 570 hektárra emelkedett a nádas területe – summázta.

    A szakember hangsúlyozta, örömre nincs ok, mivel a tó vízminőség- és partvédelmében, valamint az élővilág megőrzésében kulcsfontosságú nádasok minősége tovább romlott az utóbbi években. Ennek oka 90 százalékban az, hogy hosszú évek óta folyamatosan nő az illegális bejárók, feltöltések, kikötők száma – tette hozzá.

    Azzal, hogy megbontják az összefüggő nádast, kiteszik a hullámzás eróziójának, az idegenhonos növények betelepülésének – magyarázta Pomogyi Piroska.

    A minőségromlást mutatja, hogy jelentősen csökkent a jó besorolású, köztük a gazdaságilag is hasznosítható nádasok területe. Míg 2008-ban 371 hektár, 2015-ben 157 hektár, 2020-ban már csak 112 hektár volt ez utóbbiak területe a Balatonnál az adatok szerint.

    A munkacsoport vezetője megjegyezte, a 30 centiméteres felbontású légi fotókon pontosan beazonosítható minden illegális vízi bejáró, feltöltés és kikötő, ami segítheti a vízügyi és a természetvédelmi hatóság fellépését.
    Pomogyi Piroska kitért arra is, hogy a Balaton pár évvel ezelőtt emelt vízszintjének hosszú távú hatása még bizonytalan, de az már látható: ott, ahol léteznek természetes partszakaszok, és a vízben lévő nádas meg tudja őrizni a kapcsolatát a szárazföldi nádassal, nincs probléma.

    Megjegyezte, a 2018-as területrendezési törvény nem véletlenül védi kiemelten a természetes partszakaszokat, azonban a jogalkotók még adósok a törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendelettel, amely pontosan, térképileg is meghatározza ezek helyét, kiterjedését.



Forrás: MTI
Fotó: csopak.hu

Kapcsolódó

A Veszprém elleni rangadó alatt lett rosszul, majd meghalt a szegedi kézicsapat vezetője

A szombati mérkőzésen, váratlanul következett be a tragédia. - - Dobozi Iván 37 éve dolgozott a Pick S
Elolvasom

Vízzel teli gödörből mentettek ki egy kamaszt a zirci rendőrök

A Zirci Rendőrőrs munkatársai gyors intézkedésének köszönhetően megmentették a kamaszt - olvasható a police
Elolvasom

Új szobrokat csodálhatnak meg a veszprémi várnegyedbe látogatók

A veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban és a Nagyszeminárium kertjében kapott helyet Varga Ferenc Munkác
Elolvasom