Az Art Hotel Zalakarosé lett az Év Szállása díj

Az Art Hotel Zalakarosé lett az Év Szállása díj

Az Art Hotel Zalakaros nyerte el az Év Szállása címet idén, a Szallas.hu immár hetedik éve megrendezett versenyén. Az Év Turisztikai Települése kategória díjazottjai Eger, Tiszafüred és Hajdúszoboszló lettek. A Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíjjal Nagy Júliát, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság turizmusfejlesztési munkacsoport vezetőjét tüntették ki.

 

Lezárult az Év Szállása 2019 verseny, melyben a legjobb szálláshelyek mellett a településeket, konferenciahoteleket és a turisztikai látnivalókat is díjazták. „Egy olyan szálláshely lett az Év Szállása, amely kifejezi, hogy minden kategóriában lehet minőségi, ár-érték arányban kitűnő vendéglátással kiemelkedőt alkotni, és folyamatosan növelni a vendégek elégedettségét – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója. – Ez jól példázza, hogy nem csak a luxus érdemelheti ki a szakmai zsűri, a szavazók és a vendégértékelések között is a legjobb helyezést.” Az Év Szállása 2019 címet ugyanis a 3 csillagos Art Hotel Zalakaros nyerte.

 

 

Népszerűségi, minőségi és szakmai díjakkal is jutalmazták a legkedveltebb és legjobb szálláshelyeket. A népszerűségi listák élén a 4-5 csillagos hotelek közül a Hotel Silver Hajdúszoboszló végzett, az 1-3 csillagos hotelek kategóriában a Hotel Unicornis Eger nyert. A nem hotel típusú szálláshelyek közül a Deluxe Apartman Nyíregyháza lett a legjobb. A fővárosi konferenciahotelek közül a La Prima Fashion Hotel Budapest, vidékiek közül pedig a La Contessa Kastélyhotel Szilvásvárad nyertek. „Idén rekordra számítunk a belföldi turizmusban, ezért is kiemelkedő, hogy a növekvő kereslettel párhuzamosan a vendégelégedettség is pozitív irányba változik” – tette hozzá a vezérigazgató.

A Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíjjal Nagy Júliát, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság turizmusfejlesztési munkacsoport vezetőjét tüntették ki. Ezzel a díjjal olyan személyt jutalmaznak, aki szálláshelyével, turisztikai attrakciójával vagy rendezvényével kiemelkedő és példaértékű belföldi turisztikai terméket hozott létre.

A verseny rangsorait a szakmai zsűri, a több mint 1 millió valós vendégértékelés és a rekord mennyiségű, 262 515 szavazat határozták meg.

 

 

Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Személyiségi jogi pert nyertek a balatonaligai civilek

Személyenként 700 ezer forint sérelemdíjat szabott ki a bíróság az érintetteknek. - - Személyiségi jog
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Fájdalmas Szűzanya Plébániatemplom, Zirc

A Bakony fővárosaként is emlegetett Zirc szakrális jelentősége már csak a legendás és a város kulturális ar
Elolvasom

58 féle karácsonyi dekorációs eszközből 56 bizonyult áramütés-veszélyesnek a NKFH vizsgálatán

A termékek túlnyomó többsége elhasalt a biztonsági kritériumok legalább egyikén. - - Kül- és beltéri
Elolvasom