Több mint 1600 gyermek karácsonyi kívánságait teljesítették a Máltai szeretetszolgálat kampányában

Több mint 1600 hátrányos helyzetű, a legszegényebb hazai kistelepüléseken élő gyermek személyes kívánságát gyűjtötte össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kampánya során, a meghirdetett gyűjtésre magánadományozók és cégek egy listából választott konkrét ajándék beszerzésével segíthettek. Idén két balatoni – a siófoki és a marcali – máltai fejlesztő iskolák és óvodák kívánságait is teljesíteni tudták az összefogásnak köszönhetően.

A karitatív szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a november elején, immár ötödik alkalommal meghirdetett és december 15-ig tartó Legyél te is Csillagszóró! elnevezésű akcióban a szeretetszolgálat munkatársai a legszegényebb magyarországi falvakban rendszeresen zajló közösségi programok során, leckeírás, rajzolás, vagy játszás közben gyűjtötték össze a gyerekek karácsonyi kéréseit.

Mint írták, a támogatók az így összeállt listán szereplő ajándékok megvásárlásával váltották valóra a gyermekek kívánságait, nekik köszönhetően idén 1650 kérést teljesített a karitatív szervezet. A kampányhoz csaknem 200 magánadományozó csatlakozott, mellettük pedig több cég, sport, szociális és tanintézmény is bekapcsolódott az ajándékgyűjtő kampányba.

A magánszemélyek közül volt, aki egyedül vállalta egy gyermek ajándékát, mások családként vagy baráti társaságként döntöttek úgy, hogy egy közösségnek teszik szebbé a karácsonyt.

A közlemény szerint az ajándékok – többek között focilabda, baba, horgászfelszerelés, távirányítós autó, valamint barkácskészlet – karácsony előtt minden gyermekhez eljutnak.

A kiszállítás a múlt héten kezdődött, jellemzően a felzárkózó településeken működő Jelenlét Pontokra. A falvakban dolgozó munkatársak több helyen ünnepséget szerveznek, máshol személyesen viszik el az ajándékokat a családokhoz – írták.

Idén három intézmény, a siófoki, a marcali és a pécsi máltai fejlesztő iskolák és óvodák kívánságait is teljesíteni tudták a karitatív összefogásnak köszönhetően, emellett a városi szegregátumokban élő gyermekek kívánságai is megvalósultak, hasonlóan a korábbi évekhez – áll az összegzésben.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Vádat emeltek egy keszthelyi nő ellen állatkínzás miatt

Elhanyagolt állapotú kutyákat tartott mostoha körülmények között egy nő, aki ellen Keszthelyen emeltek vád
Elolvasom

Hosszú távú együttműködést indít a Művészetek Háza Veszprém három szociális és nevelési intézménnyel

A Művészetek Háza Veszprém, hosszú távú szakmai együttműködést indít három veszprémi szociális és nevelési
Elolvasom

Illegális agancsozás Igalban

Az igali rendőrök lopás miatt indítottak eljárást két felsőmocsoládi lakos ellen - olvasható a police.hu-n.
Elolvasom