Bakancslistás helyek a Balaton körül – Balatonhenye

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Balatonhenye

A Balaton-felvidék egyik legrejtettebb völgyében, a Monoszlói-medencében fekszik egy békés kis zsákfalu a maga 126 fős lélekszámával. Balatonhenyére elsősorban a nyugalom szigeteként szoktak hivatkozni és valóban kevés település tudta megőrizni ennyire a hagyományos falusi jellegét az északi parton.

Zánkánál vagy Révfülöpnél a 71-es főútról letérve közelíthető meg Köveskálon át. Ez a tótól 11 kilométert jelent, légvonalban csak 8-at. A falu északi szomszédja Kapolcs és a közöttük elterülő mezőn áll a híres 400 éves ősbükk. Pontosabban már csak állt. Néhány éve ugyanis kigyulladt, talán felgyújtották. A fa korhadó törzse viszont még megtalálható az aljnövényzetben.

Fotó: Josef Jordan / 24.hu

Első írásos feljegyzés a 12. századra datálható Henney néven, de modern régészeti ásatások római kori leleteket is feltártak. Több síremléket és egy Ámort ábrázoló kőszobor darabjait egyaránt. A ma Margit-kertnek nevezett területen az Árpád-korban pálos kolostor állt melyet Árpád-házi Szent Margit tiszteletére emeltek. Akkoriban Alsó- és Felsőhenyét különböztettek meg a térségben. A történelem viharai számtalanszor keresztülsöpörtek a településen, a törökök például kétszer is lerombolták.

Fotó: Josef Jordan / 24.hu

Az 1911-ben, olasz kőművesek által épített református templomot az egykori alsóhenyei kápolna alapjaira húzták fel neogótikus stílusban. A Kenessey-ház boltíves, mellvédes, törpeoszlopos tornácát még korábban 1844-ben készítették, de a Körösényi- és az Ágoston-féle ház is a község építészeti nevezetességei közé tartoznak.



Kiemelt kép: Josef Jordan / 24.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kiskirálylány szobor, Tapolca

Tapolca Fő terén, a település szívcsakrájában egy bronzból öntött gyermeki alak felügyeli a város szorgos
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Tótvázsonyi Református Templom

Tótvázsony a Balaton-felvidék szinte összes hasonló méretű településével együtt néptelenedett el a török id
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent Flórián-kápolna, Pula

A Bakony és a Balaton-felvidék határaként is felfogható 77-es út mentén fekszik a bájos Pula, melynek Fő ut
Elolvasom