Bakancslistás helyek a Balaton körül – Béke Sztúpa, Zalaszántó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Béke Sztúpa, Zalaszántó

A Zalaszántó melletti Kovácsi-hegyen áll egész Európa egyik legnagyobb buddhista szentélye, amely jövőre lép majd fennállásának harmadik évtizedébe. A délkelet felé néző, 30 méteres, fehér épület egy erdei tisztáson áll, vonzáskörzetét pedig az Emberi Jogok Parkjaként tartják számon.

Egy dél-koreai szerzetes fejében fogant meg a gondolat, hogy a rendszerváltás utáni Magyarországon létesítse az első sztúpát, amely a buddhista tradíciók szerint a béke és a megvilágosodás eszményeit képviseli. A megfelelő helyre Zalaszántó mellett lelt rá, ahol osztrák, magyar és dél-koreai adományokból végül megépülhetett a szentély 1992-ben.


Részlet a háromnyelvű tábla magyar feliratából:
“Ez a Béke-sztúpa, amely a 316 méteres Zalaszántói hegyről néz a Balatonra, 30 m magas és 24 méter széles. Kívánjuk, hogy Európa legnagyobb sztúpája járuljon hozzá a világbékéhez! Buddha tanításai, ereklyéi és egy 24 méteres életfa található a sztúpa belsejében. A Buddha-szobor Dél-Koreából származik. A sztúpa Buddha szellemét, ugyanakkor bölcsességét, minden élőlényhez fűződő együtt-érzését és szeretetét is jelképez.”


Az talpazatba tibeti könyveket, vallásos iratokat és növényi magvakat helyeztek az építési munkálatok során. A maga korában diplomáciai bravúrnak számított, hogy a sztúpát Tendzin Gyaco, a 14. Dalai Láma avatta fel. 2007-ben felújításon és újraszentelésen esett át.



Fotók: Wikipedia




Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hullay vízimalom romja, Rezi

A Rezi és Zalaszántó között elterülő vadregényes erdőn át tekereg az Országos Kéktúra ösvénye. A közkedvelt
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Boldog Özséb szobor, Balatonszemes

A pálosok az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, melyet Boldog Özséb, esztergomi kanonok hívott életre
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent Donát-kápolna, Gyulakeszi

A Tapolca és a Balaton között, a Csobánc hegy nyugati lábánál fekvő Gyulakeszin egészen a római kor óta vir
Elolvasom