Bakancslistás helyek a Balaton körül – Brusznyai Árpád egykori otthona, Veszprém

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Brusznyai Árpád egykori otthona, Veszprém

Az 1956. október 23-án kirobbanó forradalom során számos hős, legendás alak állt a tömegek élére országszerte. A Királynék városában Brusznyai Árpád aligha szorul bemutatásra. A vérbe fojtott felkelés 70. évfordulója alkalmából egy kevésbé ismert, de a témához igazán illő köztéri emléket jártunk körül, amely a forradalmár egykori otthonának homlokzatán látható.

Brusznyai Árpád az alföldről származott. Többek között bécsi tanulmányai után Budapesten, illetve a váci székesegyház kántoraként is tevékenykedett. Az ’50-es években bátyja, József katolikus papként internálótáborba került, édesapját pedig bebörtönözték. Az 1956-os forradalom kirobbanásakor Veszprémben dolgozott gimnáziumi tanárként.


Hamar a felkelés helyi vezéralakjává nőtte ki magát, ahogy az események haladtak. Agilis tanítványaiból forradalmi csoportot szervezett, de szigorúan távol tartotta őket a fegyveres konfliktusoktól. Annak ellenére is koncepciós perbe fogták, hogy a jogszerű felelősségre vonás mellett kiállva, több helyi ÁVH-st mentett meg a lincseléstől. Először „csak” életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd a döntést kötél általi halálra módosították. Ügyében még Kodály Zoltán is próbált közbenjárni, ám mindhiába. Brusznyait 1958 elején felakasztották.


A forradalom mártírja 1953 és 1957 között élt a veszprémi Csikász Imre utca egyik lépcsőházában, aminek homlokzatán egy plakett emlékszik meg a vértanú életéről. Az emléktáblát a mai napig mindig koszorúk díszítik. Brusznyai neve olyan szorosan eggyé nőtt Veszprémmel, hogy a város egyik legfrekventáltabb utcáját is róla nevezték el a centrumban, illetve egy hatalmas emlékművet állítottak a tiszteletére a Megyeházával szemben.

Fotók: balaton.hu


Kapcsolódó

Új bringautakhoz új bringás hotelek a Balaton körül

A nyugat-balatoni régió nemcsak a kerékpárút-fejlesztésben jár élen – itt épült az elmúlt években a legtöbb
Elolvasom

Verekedéssel buktak le az ajkai dílerek

Közbiztonságra veszélyes eszközöket is találtak a rendőrök az autó utasterében - írja a police.hu. - -
Elolvasom

Kerékpáros túraútvonalakat alakítanak ki a Bakonyalján

Kisbér környékén 181 kilométernyi útvonalat tesz alkalmassá kerékpározásra és 9 különböző nehézségű túrát j
Elolvasom