Az apátság részéről az 1780-as években született meg az elhatározás egy papírmalom létrehozására a településen, melyet végül 1790. április 7.-én helyeztek ténylegesen üzembe a Séd-patak partján. Akkoriban nem szokványos módon, jómódú vállalkozók helyett, papírkészítő mestereknek és kisiparosoknak adták bérbe, akik folyamatosan küszködtek a bérleti díj megfizetésével annak ellenére, hogy a piac viszonylag biztosított volt. Az itt gyártott papír elsősorban bürokratikus iratok, levélpapírok, ívek és körözvények formájában végezte.
Az állandó felvásárlást Veszprém város, illetve vármegye, a zirci apátság Kancelláriája és a veszprémi Szammer-nyomda biztosították, akik adminisztrációs célokra használták fel az innen vett árut. 10 papírkészítő dolgozott itt átlagosan, évi csaknem 250 munkanapon keresztül egyetlen merítőkáddal, ám az igény fáradhatatlan munkájukra a 19. század közepére apadozni kezdett a termelés korszerűtlenedésével egyenes arányban.
A papírgyártást lassan gépesíteni kezdték, így a sólyi malom is elavulttá vált, sorsa pedig végleg megpecsételődött 1851-es leállásával. Egy ideig fontolgatták egy vízerőmű létesítését az elhagyatott épületben, ám ezek a tervek sosem váltak valóra. A második világháború idején bombatalálat érte, újjá nem építették. Ma csak az egykori falak merednek elő a patakpart sűrű növényzetéből. A falutól pár száz méterre, észak-keleti irányba található.
Fotók: soly.hu