Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hegyi Imre emlékpark, Jásd

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hegyi Imre emlékpark, Jásd

A Tési-fennsíkot Szápárral összekötő, varázslatos szerpentinekkel tarkított, árnyas műút mentén találjuk a Dr. Hegyi Imre, a keleti Bakony néprajzkutatója után elnevezett szemrevaló kis pihenőhelyet Jásd és Bakonycsernye külterületeinek metszésében.

A móri járásban fekvő emlékhelyet Dr. Hegyi Imre, néprajzkutató, muzeológus és kandidátus tiszteletére alakították ki, aki a közeli Bakonycsernyén látta meg a napvilágot 1921 márciusában. 1966 és 1979 között a Magyar Néprajzi Múzeum főmunkatársaként dolgozott. Munkásságának és kutatásainak fókuszában a népi erdőgazdálkodás etnográfiájának tanulmányozása állt.


A parkot Simek István kezdeményezésére hozták létre a néprajzkutató iránt érzett tiszteletből. Az ő emléktáblája Molnár Endre munkája, de mellette több további információs tábla is kihelyezésre került, melyek a tudós életéről és szakmai tevékenységéről számolnak be. A munkálatokat és a szükséges erőforrásokat magánszemélyek biztosították.


Az avatás végül, négy hónapnyi tereprendezés után, 2011 nyarán esett meg Hegyi Imre születésének 90., házasságának 50., valamint halálának 20. évfordulóján. A táblákhoz vezető kavicsos ösvény mentén, asztalok, padok és egy kis sütögetőhely is található. A névadóra minden szeptemberben egy emléktúra keretei közt emlékeznek meg tisztelői.


Fotók: balaton.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Árpád-kút, Balatonkenese

A balatoni bringások hidratációja rendkívül fontos kehet, főleg a nyári időszakban. Manapság már csak viszo
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Nepomuki Szent János-szobor, Balatonalmádi

Balatonalmádi és a régi vörösberényi városrész határán, a patakparton áll Nepomuki Szent János, cseh pap és
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Mikládi-tó tanösvény, Gyulafirátót

A közigazgatásilag Veszprémhez tartozó Gyulafirátót határában húzódik egy lápos, zsombékos kis tó, melyet a
Elolvasom