Bakancslistás helyek a Balaton körül – Jutas Vitéz kilátó, Veszprém

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Jutas Vitéz kilátó, Veszprém

Veszprém egyik legújabb kilátója a Jutasi út és a Török Ignác utca kereszteződésénél kialakított murvás parkoló felől közelíthető meg egy honvédségi terület mellett elterülő gyönyörű, árnyas parkerdőn át. A különleges szerkezetű fatorony kilátása a település Jutaspuszta nevű városrésze felé tekint, innen a név.

A 6,15 méteres kilátó panorámájának északnyugattól délkeletig tartó szeletét a hosszan elnyúló Bakony vonulatai teszik ki, déli irányból pedig a festői Aranyos-völgy tárul fel előttünk, mögötte a belváros jellegzetes épületeinek körvonalaival. A kilátó speciális formáját, a szomszédos, már felhagyott kőbányából előbukkant ammonitesz fosszíliák inspirálták, így a tervezés fő irányelve a Fibonacci számsor lett, melyre az „isteni arányként” is szokás hivatkozni.


A 2014-ben átadott kilátót Magyar János építész tervezte, névadója (a fent említett városrésszel egyetemben) Jutas Vitéz, Árpád fejedelem egyik fia volt, aki a legenda szerint egyszer egy télen át állomásozott a Veszprém melletti területen. Az ő emlékét hordozza nevében az egykori Felszabadulás út is, melyet a hozzá tartozó lakóteleppel együtt a rendszerváltás után kereszteltek át Jutasi útra.


A kilátó mellett a Fenyves tanösvényen egy szabadtéri kondipark, információs táblák, valamint pihenő és sütögetőhelyek is keresztezik az utunkat. A szomszédos kőbányában pedig esőházzal ellátott, modern játszótér, illetve bicikli- és rollerpálya várja a gyermekes családok érkezését. Autóval a Házgyári út irányából a Fenyves utcára kanyarodva szintén megközelíthető.

Fotók: Györkő Zsombor / Facebook


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Mikládi-tó tanösvény, Gyulafirátót

A közigazgatásilag Veszprémhez tartozó Gyulafirátót határában húzódik egy lápos, zsombékos kis tó, melyet a
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Zichy-Schaller kúria, Úrkút-Zsófiapuszta

A híres Zichy-dinasztia egykori kastélyainak se szeri, se száma a Balaton vonzáskörzetében. A főnemesi csal
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Simon István emlékház, Bazsi

A Veszprém megye Sümegi járásában fekvő Bazsiban született Simon István költő, aki munkájával többek között
Elolvasom