Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kitelepítettek emlékműve, Hidegkút

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kitelepítettek emlékműve, Hidegkút

A Déli-Bakony és a Balaton-felvidék keresztmetszetében, egy völgyben elnyúló Hidegkút (sváb nevén Weißbrunn) a török idők során teljesen elnéptelenedett. A ma ismert, bájos zsákfalu két különálló településrészből olvadt végül eggyé, miután az Esterházyak német telepesekkel pezsdítették fel a helyi életközösséget 1751-ben.

Hidegkút identitását még most is a sváb hagyományok határozzák meg, ám a második világháború után alakult szocialista kormány 1948-ban kitelepítette a német nemzetiségű közösség tekintélyes hányadát. Ennek a sorsfordító, tragikus eseménynek állít emléket a falu középpontjában létesített emlékmű, melyet 2008-ban készítettek.


A kitelepítés során mintegy 165 főt toloncoltak „vissza” Németországba és 23 családnak kellett a közeli Lókútra költöznie, helyüket pedig Pozsony környéki magyar ajkú családok vették át. Néhányan ugyan pár év múltán visszatelepültek, ám ez a kényszerű odébbállás sokáig kellemetlen emlék maradt a lakosság köreiben.


Az ilyen típusú kitelepítési eljárás sajnos nem volt egyedülálló a környéken, több szomszédos falu is erre a sorsra jutott akkoriban. Az emlékművet úgynevezett kagylósmészkőből faragták.

Fotók: balaton.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Ajkai Bányászati Múzeum, Őslény- és Kőzettár

Az Árpád-korban alapított Ajka identitását jelentősen átformálta a 19. század során felfedezett tekintélyes
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Egervári várkastély

A Zala megyei Egervár neve – a mocsaras területeken jellemző égerfa mellett - arra a középkori erődítményre
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Millenniumi Emlékmű, Zalavár

Makovecz Imre az egyetemes magyar építészet megkerülhetetlen alakja. Az általa tervezett épületekről már me
Elolvasom