Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kopasz-hegyi lépcső és kilátópont, Mindszentkálla

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kopasz-hegyi lépcső és kilátópont, Mindszentkálla

Mindszentkálla a Káli-medence megannyi apró falvainak egyike, melyek kivétel nélkül ékkövei a tájnak. A település egyik történelmi emlékéről, a Kisfaludi templomromról korábban már értekezett a rovatunk, most pedig vetettünk egy pillantást, hogy mi vár ránk a falu fölé magasodó Kopasz-hegy tetején, ahonnét az egész környék a maga festői teljességében látható be.

A faluközpontból, a Mindenszentek-templom mellől, a Piros és a Kék T jeleket követve vághatunk neki a kellemesnek tűnő 3,2 kilométeres távnak. A gyönyörű panorámáért persze meg kell küzdenünk egy 140 méteres szintkülönbséggel, de ez a heti kardio-edzésként is betudható. Egyenes, gyümölcsfákkal szegélyezett úton haladunk felfelé, amíg el nem érünk a misztikus bazaltlépcsősor aljához.


A vadregényes, mesebeli lépcső mintegy 300 foka vezet el bennünket a Kopasz-hegy ligetes fennsíkjára. A kilátás már itt is szemet gyönyörködtető, de továbbhaladva a Kék T jelzésen érhetünk el a hegy legmagasabb pontjára. A 302 méteres tengerszint feletti magasságból valóban páratlan panoráma nyílik a környező tanúhegyekre, de a több kisebb csúcs mind-mind más megvilágításból enged rálátást a Káli-medence jellegzetes formáira.


Az ösvényen a kihelyett információs táblák a Kopasz-hegy geológiai múltjába, illetve a jelenlegi ökoszisztémájába engednek némi betekintést. A legnépszerűbb kilátópontot egy zászlórúd és egy kereszt jelzi a hegy keleti oldalán. Innen induljunk vissza dél felé, a Balaton irányába. Utunk egy felhagyott bazaltbánya mellett vezet, amely a 19. században működött egy rövid ideig. Innen kezdhetjük meg az ereszkedést vissza a hegy lábához.

Fotók: balaton.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Temetőkápolna, Örvényes

A Tihanyi-félsziget szomszédságában fekvő Örvényes Árpád-kori településeink egyike, de már az avar és a ró
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pilinszky János egykori nyaralóhelye, Balatonkenese

Pilinszky János egyértelműen egyike a 20. század legnagyobb magyar költőinek. Munkája generációk sorára gy
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szentlélek templom, Porva

A Magas-Bakonyban, Zirctől mindössze 9 kilométerre fekvő Porva eklatáns példája a dús, zöldellő lombok köz
Elolvasom