Tettlegességig fajult a nézeteltérés egy somogyi községben

A falu egyik térfigyelő kamerája rögzítette az esetet.

A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot azzal a fiatal férfival szemben, aki erőszakosan vett elégtételt sérelme miatt – írja az ugyeszseg.hu.

A vád lényege szerint a terhelt 2024 júliusában Barcshoz közeli falujában nézeteltérésbe került a településen látogatóban járó férfival. A vádlott rövid vitatkozás után azonban nem fogta vissza indulatát, hanem nagy lendülettel csípőtájékon rúgta haragosát, majd kergetni kezdte.

A férfi megbotránkoztató cselekményét a község köztéri kamerája rögzítette, így a bűncselekmény pontosan rekonstruálható volt.

Az ügyészség a Barcsi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű férfival szemben próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó

Sűrű hétvége vár a Kabóca Bábszínházra

A Kabóca Bábszínház különleges programsorozattal készül a Gyerekszínházi és a Bábszínházi Világnap alkalmáb
Elolvasom

A márciusi Gasztroheggyel beköszönt a tavasz

2024-ben minden eddiginél több helyszínnel és kerékpáros ajánlatokkal, a BalatonBike365-el együttműködve in
Elolvasom

Badacsony ismét a New Yorkba látogat

Folytatva az elmúlt évek hagyományát 2025. április 5-én ismét Budapestre, a patinás New York Palota Róma te
Elolvasom