Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent István Király Templom, Szentkirályszabadja

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent István Király Templom, Szentkirályszabadja

Szentkirályszabadja neve leginkább a település (korábban katonai) repülőtere és a hozzá tartozó elhagyatott, szovjet „szellemváros” kapcsán szokott felmerülni országos viszonylatban. Ám a Veszprém és Balatonalmádi között elterülő község azonban nem véletlenül tiszteleg nevével István király előtt. Az első Árpád-házi király és Koppány hadai között lezajlott sólyi csata után, ugyanis – a legenda szerint – itt négyelték fel a pogány vezér testét, ráadásul éppen azon a ponton, ahol azóta a katolikus templom áll.

Az egyhajós, félköríves szentélyzáródású templom még szintén az Árpád-korban, valamikor a 13. században épült eredetileg román stílusban, de később gótikus módosításokat hajtottak végre rajta és a toronnyal is a késő-középkor során bővült ki az épület. A török időkben, Veszprém 1552-es eleste után ezt az imaházat is felforgatták a hordák, de el végül nem pusztult, bár a falu egy időre elnéptelenedett.


A 18. század során kezdődött a visszatelepülés és a lakosság körében akkoriban túlnyomó többséget alkottak a reformátusok, akik szintén ezt a templomot használták a hitéletük gyakorlására egészen az 1730-as évekig, amikor a kis létszámú, de erélyes katolikus közösség visszaszerezte magának. Egy helyi birtokos, bizonyos Rosos Pál, a veszprémi székesegyház főesperese (később pedig püspöke), eszközölt átépítéseket az akkorra már jócskán leromlott állapotú épületen. A Rosos család kriptája máig itt található.


A barokk jellegű hagymakupolát a 20. század elején kúp formájúra cserélték. A második világháború után teljes külső, majd az ’50-es években teljes belső tatarozás zajlott le. A falakat Lővei Pál, művészettörténész kutatta és lelt végül többek között az eredeti, rég elfalazott, kőkerettel ellátott, gótikus bejáratra és egy azonos stílusú résablakra. A templom jelenleg is használatban van.

Fotók: szentkiralyszabadja.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Jutas Vitéz kilátó, Veszprém

Veszprém egyik legújabb kilátója a Jutasi út és a Török Ignác utca kereszteződésénél kialakított murvás par
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Forrás-hegyi geológiai bemutatóhely, Felsőörs

A Balaton-felvidék földtörténeti múltjába tekinthetünk be elég alaposan a felsőörsi Forrás-hegyen kialakíto
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kopasz-hegyi lépcső és kilátópont, Mindszentkálla

Mindszentkálla a Káli-medence megannyi apró falvainak egyike, melyek kivétel nélkül ékkövei a tájnak. A tel
Elolvasom