Bakancslistás helyek a Balaton körül – Tóni bácsi kunyhója, Szentgál

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Tóni bácsi kunyhója, Szentgál

Kevés annyira otthonos erdei pihenőhely van az országban, mint a Szentgál külterületén létesített Tóni bácsi kunyhója. Az építmény nevével kedvesen Dr. Majer Antal erdőmérnök és egyetemi tanár előtt tiszteleg, aki 1945-ben lett a Szentgáli Erdőgondnokság vezetője és akinek nevével mára szinte eggyé forrott a közeli Miklós Pál-hegy legendás tiszafása.

A fent említett, híres tiszafás hegy nyugati oldalán, a P-vel jelzett turistaösvényről egy rövidebb kitérővel érhetünk el a kissé eldugott védházig. A nyitott faépület nem csak menedéket nyújt a természet viszontagságai elől, de páratlan kilátás is tárul a környező rengetegre és a Cinca-patak völgyére is, így pihenőhelyként is érdemes beiktatni egy túrán.


Bútorzat a gerendákból ácsolt beálló ablakánál található, melyet két pad és egy asztal tesz ki. Itt üldögélve, netán falatozva, gyönyörködhetünk az egyedülálló bakonyi panorámában. Az épület azonban félig nyitott, így éjszakai menedékhelyként csak tavasztól őszig alkalmas. Ebben az időszakban viszont négy ember is elfér a kavicsos padlón, ha esetleg itt érne az est néhány kaladort.


A kunyhó viszonylag rejtett földrajzi helyzete miatt tüzet rakni és szemetelni tilos, erre külön felszólítás hívja fel a figyelmet (bár az utóbbi magától értetődő). A P jelzésen haladva azonban, mintegy másfél kilométerre, szintén találunk egy faházikót, melynél már tűzrakóhely is adott, amennyiben mindenképp sütögetéssel szeretnénk zárni a kirándulást.


Fotók: termeszetjaro.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Sásdikáli templomrom

Ezen a héten folytatjuk a barangolást a Káli-medence török korban elpusztult falvai között. Sásdikál falu p
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kerekikáli földvár

A kerekikáli templomrom vonatkozásában már esett szó korábban a rovat hasábjain, ám a közvetlen szomszédság
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kunffy Lajos Emlékmúzeum, Somogytúr

Kunffy Lajos festőművész 1869-ben a somogyi Orcin látta meg a napvilágot jómódú, földbirtokos, zsidó család
Elolvasom