Balatonalmádiban is aratják a nádat

A nád megújulásának szempontjából is fontos tevékenységre a legutóbbi teljes befagyáskor, azaz 9 éve volt lehetőség.

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság engedélye alapján a héten megkezdődtek a nádaratási munkálatok a Káptalanfüredi nagy strandon. A szakhatósági előírásoknak megfelelően a nád vágása a jégfelszín felett tíz centiméterrel történik – közölte közösségi oldalán Balatonalmádi Város Önkormányzata, amit a hirbalaton.hu idézett.

A Balatonon közel egy évtizede nem volt lehetőség ilyen munkálatokra, ezért a mostani beavatkozás kiemelt jelentőséggel bír a tó és a parti területek környezeti állapotának megőrzése, valamint a tó ökológiai állapota szempontjából.

A nádaratás kizárólag fokozott körültekintés mellett végezhető hiszen a nádasok környezetében – a növényzet hőtermelő hatása miatt – a jég vastagsága kisebb, így terhelés hatására könnyen beszakadhat.

A nádaratás elengedhetetlen a nádasok egészséges megújulása érdekében. A rendszeres vágás hozzájárul ahhoz, hogy a nádállomány megerősödjön, ellenállóbbá váljon a kártevőkkel és betegségekkel szemben, ezáltal hosszú távon is biztosítva a Balaton természeti értékeinek védelmét és természetes egyensúlyát.

Ha a jégvastagság lehetővé teszi, a Wesselényi strandon és – a tervek szerint – a Remete-patak balatoni torkolatánál folytatják a munkát az elkövetkező napokban.


Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Jelentős egyenlőtlenségek vannak a nettó munkajövedelmekben Magyarországon

Jelentősek a jövedelmi különbségek Magyarországon településtípustól és földrajzi elhelyezkedéstől függően,
Elolvasom

Újabb zalai dílerek rendőrkézen

A nyomozók drogterjesztőkre csaptak le az elmúlt hetekben Zala megye több településén. Folyamatban lévő bűn
Elolvasom

Kennelből szabadult kutyák haraptak össze egy nőt Siófokon

A Siófoki Járási Ügyészség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a
Elolvasom