Nyaralókba tört be és napokig lakott bennük egy férfi Balatonakaliban

A férfi hamar otthon érezte magát az általa feltört ingatlanokban.

Egy balatonakali nyaraló tulajdonosa értesítette a rendőrséget június 29-én este, hogy behatoltak az ingatlanba – számolt be a police.hu. Valaki letépte a szúnyoghálót, és betörte az ablakot. Közben a szomszéd háznál is rongálási nyomokat vettek észre. A rendőrök a helyszínen hallgatták meg a bejelentőt, majd arra figyeltek fel, hogy a szomszédos, éppen lakatlan nyaraló teraszán égetési nyomok láthatók, mintha lábasokban tüzeltek volna el valamit, továbbá a teraszon egy whiskysüveget, illetve egy öngyújtó találtak. Ahogy közelebb mentek az épülethez, motoszkálást hallottak, és felmerült a gyanú, hogy oda is betörtek. Felszólították a bent tartózkodó férfit, hogy jöjjön ki, mire a 49 éves Vas vármegyei betörő köntösben és papucsban sétált ki a nyaralóból. Elismerte, hogy ő tört be az ingatlanokba. A talált élelmiszereket és italokat elfogyasztotta, valamint különböző kisebb háztartási cikkeket lopott. A házakban pár napig meghúzta magát, majd továbbállt. Négy nyaraló betörését ismerte el, melyek pár száz méterre találhatók egymástól.

A rendőrök előállították a férfit a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, és kezdeményezték a letartóztatását.

Négyrendbeli lopás megalapozott gyanúja miatt folyik ellene eljárás.


Forrás: police.hu

Kapcsolódó

Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajój
Elolvasom

137 hallgatóval indul az első tanév a Debreceni Egyetem siófoki campusán

Az intézmény siófoki kirendeltsége három karon indít képzéseket. - - A pótfelvételi eljárás lezárultáv
Elolvasom

Ökológiailag és jogilag sem indokolt az árvaszúnyogok gyérítése a HUN-REN kutatói szerint

A faj rajzása zavaró lehet, ám az ökoszisztémában fontos szerepet játszik. - - Az árvaszúnyogok gyérít
Elolvasom