Balatoni támogatások felől érdeklődik az EU a kormánynál

A válaszokon Magyarország helyreállítási tervének elfogadása múlhat – írja a 24.hu.

Amint a portál már megírta, múlt pénteken levelet küldött  az Európai Bizottság a magyar és a lengyel kormánynak. A Politico már akkor arról írt, hogy az Orbán-kormánynak szóló levélben a bizottság a közbeszerzésekkel és a magyarországi korrupcióval kapcsolatos kérdéseket tesz fel. A kormányoknak két hónapjuk van a válaszadásra, a testület pedig ezek alapján dönti el, hogy befogadja-e a magyar és a lengyel helyreállítási tervet.

A brüsszeli lap újságírói azóta megszerezték a leveleket, és mint a hvg.hu szemléjéből kiderül, Gert-Jan Koopman költségvetési főigazgató 16 kérdést intézett a magyar hatóságokhoz. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az elmúlt években többször előfordult, hogy az unió csalás elleni hivatala, az OLAF vizsgálatot kezdett egy Magyarországot érintő ügyben, mire a magyar kormány inkább kivonta az adott projektet az uniós finanszírozás alól, és a hazai költségvetésből fizette ki.

A Politico szerint a levél kitér a Balaton-környéki fejlesztésekre, utalva azokra az aggodalmakra, melyek szerint Orbán Viktor barátai és rokonai kaptak uniós támogatásokat a térségben. Az Európai Bizottság azt kéri a magyar kormánytól, hogy közölje a balatoni projektek finanszírozására fordított uniós forrásokból származó összegeket, és nevezze meg az uniós agrártámogatások tíz legnagyobb magyarországi kedvezményezettjét is, továbbá kitértek az Országos Bírósági Hivatal elnökének túlhatalmára, és érdeklődnek a ferihegyi repülőtér visszavásárálásáról is.



Forrás: 24.hu

Kapcsolódó

A víz világnapját ünnepli Keszthelyen a NABE

A víz világnapja alkalmából 2026-ban is megszervezi az ilyenkor szokásos programját a Nők a Balatonért Egye
Elolvasom

A hamis növényvédő szerek veszélyeire hívja fel a figyelmet az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal

A hamis növényvédő szerek használata veszélyezteti a termést, a környezetet és az egészséget - hívja fel a
Elolvasom

Magyar innováció: Zöldhulladékkal tisztítják meg vizeinket a gyógyszermaradványoktól

Sikeresen befejeződött a „Költséghatékony adszorbensek és vízszűrő töltetek kifejlesztése kockázatos gyógys
Elolvasom