Balatoni vendéglátókat ellenőrzött a Nébih

A szezon elején, július második hetében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei mintegy 245 kilogramm terméket vontak ki a forgalomból és 4 esetben indítottak eljárást a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés folyamán Balaton környéki vendéglátóhelyeken – jelentette be a hatóság az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A szezon elejére időzített vizsgálatok középpontjában a vendéglátóhelyek higiéniai állapota, az alapanyagok nyomonkövethetősége és megfelelősége, valamint azok kezelésének ellenőrzése állt.

Több esetben idén is a korábbi években tapasztalt hiányosságokkal találkoztak az ellenőrök. Visszatérő hiba volt a rovarháló és a higiénikus kézmosási feltételek hiánya. Több esetben probléma volt a dolgozók érvényes egészségügyi alkalmassági igazolásával, amely nélkül – a kiemelt járványügyi kockázat miatt – nem végezhető vendéglátó tevékenység – sorolta a Nébih.

Több vendéglátó nem végezte szabályosan az élelmiszerek helyben történő fagyasztását. További szabálysértések között említhető, hogy nem nyomonkövethető (ismeretlen eredetű), valamint lejárt minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejű élelmiszereket is tároltak az egyes egységekben – fűzték hozzá.

A Nébih a Balaton környékén folytatott ellenőrzések alkalmával 245 kilogramm jogsértő terméket vont ki a forgalomból, valamint az egy hétig tartó vizsgálatsorozat alatt 4 esetben indított eljárást, melyek jelenleg is folyamatban vannak.

A Nébih a kormány- és járási hivatalok szakembereivel az augusztus 15-ig tartó országos akció során még grillsajtokat, görögdinnyét és növényvédőszereket fognak ellenőrizni, valamint az élőállat-szállításra is kiemelt figyelmet fordítanak – figyelmeztetett a Nébih.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Jelentősen nőtt a balatoni InterCity- és expresszvonatok népszerűsége

A 2026-os balatoni főszezon első hónapjának adatai egyértelműen jelzik a közösségi közlekedés, ezen belül i
Elolvasom

Gasztrobusz viszi körbe az utasokat a Káli-medencében

A 46° Balaton új hop-on hop-off gasztrojárata egy nappal meghosszabbítja a nyaralást: egész napos élmény a
Elolvasom

Kaposvár új víztermelő kutakat létesít vízellátása biztonságának növeléséért

Két új víztermelő kút létesítését jelentette be Kaposvár polgármestere a helyi vízellátás biztonságának növ
Elolvasom