Balatonszárszó idén online versekkel ünnepel

Balatonszárszó idén online versekkel ünnepel

A balatonszárszói József Attila emlékház versek posztolására invitálja a költészet kedvelőit a virtuális térben az idei költészet napján. Az intézmény számításait a jeles ünnepnapra teljesen keresztülhúzta a koronavírus, amit ezzel az online megoldással próbálnak áthidalni a szervezők.

Az emlékház azután hirdette meg a helyi önkormányzattal, művelődési házzal és általános iskolával közösen a Posztolj verset az éterbe! elnevezésű akciót, hogy a koronavírus-járvány miatt törölni kellett a község keddre tervezett hagyományos költészet napi programját.

A felhívásukban arra kérik a versszerető közönséget, hogy április 11-én készítsenek fotót nyomtatott, kézzel írott, vagy monitoron látható versről vagy verseskötetről, tegyék ki az esemény oldalára, vagy a saját hírfolyamukra a #JA115 hashtag kíséretében. Ugyanígy lehetőség van kedvenc versek, idézetek előadására és közzétételére élő videók formájában – tudósított az MTI.

A Szárszón tragikus körülmények között elhunyt József Attila, a magyar költészet egyik legnagyobb alakja 115 éve, 1905. április 11-én született Budapesten, a Ferencvárosban, a Gát utca 3. szám alatti házban. A költészet napját 1964 óta ünneplik a születésnapján.

Fotó: balatontelevizio.hu

Kapcsolódó

Fenyveserdő égett le Tapolcánál

Egy sávban a lombkorona is meggyulladt. - - Kigyulladt a száraz növényzet és egy fenyveserdősáv Tapolc
Elolvasom

Holdszivárvány ívelt a Balaton fölött teliholdkor

A ritka jelenséget az idokep.hu Fonyód-várhegyi kamerája kapta lencsevégre. - - Különleges és ritka ég
Elolvasom

Ismét megindult a verseny a Balaton sütije címért

Az idei verseny a helyi alapanyagokra és a fenntarthatóságra is fókuszál majd. - - 2026-ban újra keres
Elolvasom