Befellegzett a Balaton Soundnak és a VOLT-nak is?

Befellegzett a Balaton Soundnak és a VOLT-nak is?

A mindhárom fesztivál szervezéséért felelős cég egyedül a Szigetet zárta nyereséggel, a zamárdi Balaton Sound és a soproni VOLT veszteségesen fejeződött be – írja az Index.

A VOLT eredménye nagy, a Balaton Soundé kismértékben maradt el a várakozásoktól, a 28. alkalommal megrendezett Sziget remélt nyeresége azonban kompenzálhatja a Sziget Kft.-t, így cégük nyereséges lehet, szemben az elmúlt két év összesen 2,2 milliárd forintos veszteségével − közölte Kádár Tamás cégvezető a Népszavának adott nyilatkozatában, amelyet a Portfolio szemlézett. 

A vállalat amerikai többségi tulajdonosa, a Providence Equity Partners úgy döntött, már most elkezdik a 2023-as Sziget szervezését, így már a jövői évi bérleteket értékesítik „super early bird” áron.

A VOLT és a Balaton Sound jövőjéről viszont csak a szezon értékelését követően döntenek.

Idén 450 ezer fizetőlátogatót vonzott a Sziget, így összesen 200 ezer ember fordulhatott meg a fesztiválon, 40-50 százalékos belföldi arány mellett.



Forrás: Index
Fotó: ujszo.com / MTI

Kapcsolódó

Negyedszer is megnyitja kapuit a veszprémi Gyárkert

A Thievery Corporation, Beton.Hofi és a Kispál és a Borz is koncertezik nyáron Veszprémben. - - 2026-b
Elolvasom

A Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is fellép a Művészetek Völgyében

Mások mellett a Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is zenél majd a 35. Művészetek Völgye fesztiválon,
Elolvasom

Újabb világsztárokat jelentett be a Paloznaki Jazzpiknik

A Paloznaki Jazzpiknik 2026-ban tovább emeli a tétet. Érkezik a Grammy-díjas amerikai jazz énekes, dalszerz
Elolvasom