Berecz Zsombor újabb győzelme és az Év vitorlázója címe

Berecz Zsombor újabb győzelme és az Év vitorlázója címe

A hat futam után Berecz Zsombor végzett az első helyen az Athens International Sailing Weeken, majd kilencedszer is elnyerte az Év vitorázója címet.

 

Az athéni verseny utolsó két napján a versenyzésre alkalmatlanul gyenge szél miatt már nem sikerült futamot rendezni Athénben, így a hat futam után élen álló magyar világbajnok nyerte az athéni felkészülési versenyt. A nem nagylétszámú, ellenben olimpiai bronzérmes (a francia Jonathan Lobert), világ- (a svéd Max Salminen) és európa-bajnok (Lobert) finneseket is felvonultató mezőny fele az aktuális világranglista első 15 helyezettje között szerepel (Berecz a listán jelenleg a 14. helyen tartózkodik), a horvát Josip Olujic pedig a 16. Berecz Zsombor ezek között az ellenfelek között  a lebonyolított hat futamból kettőt megnyert, elért egy második és egy harmadik helyet is. 

A magyar világbajnok tehát folytatta nyerési sorozatát, azaz az előolimpia után következő nemzetközi versenyét is megnyerte – és a kettő között szeptember második felében Alsóőrsön a finn dinghy magyar bajnokságot is.

 

Ezután a hétfői díjátadó gálán, a Magyar Tudományos Akadémián kapta meg az Év vitorlázója-serleget a vitorlázók szavazatai alapján.

Érdi Mári a női díjat hetedszer, Berecz Zsombor kilencedszer nyerte el, amit személyesen vett át, két edzőtábor között,

 

 

Forrás: hunsail.hu   Fotó: Szűcs Ábel

Kapcsolódó

Az aktív kikapcsolódás sokszínűsége a Balatonon

A Magyar Tenger igazi kincsesbánya azok számára, akik nem csak pihenni, hanem aktívan kikapcsolódni vágyva
Elolvasom

Ők lettek az év vitorlázói 2023-ban!

A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége az Év Vitorlázójának választotta Érdi Máriát és Vadnai Jonatánt, az É
Elolvasom

SZENZÁCIÓ – Magyar világbajnoki cím vitorlázásban!

Izgalmas, gyenge szeles futamban győztek, és hozták el a világbajnoki aranyat Berecz Zsombor vezetésével a
Elolvasom