BKKB: jó volt a közbiztonság a Balatonon

Magas színvonalúnak nevezte a balatoni közbiztonságot az idei turisztikai szezonban Molnár Gábor Somogy megyei rendőrfőkapitány csütörtökön Fonyódon, sajtótájékoztatón.

    

A tájékoztató előtt a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) tartotta szezonzáró értekezletét.
    

Kuczik János Zoltán rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, a BKKB működési területén – Veszprém, Fejér, Somogy és Zala megyében – az idei turisztikai szezonban a korábbi évekhez képest csökkent a bűncselekmények száma és kevesebb sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Olyan közbiztonságot tudtak szavatolni a polgárőrökkel és a készenléti rendőrséggel együtt, hogy a helyiek és a turisták biztonságban érezhették magukat – mondta.
    

Kiemelte, hogy idén jelentősen csökkent azoknak az eseteknek a száma, amikor vízből kellett menteni embereket. Ez részben a megelőző tevékenységnek, részben annak köszönhető, hogy a fürdőzők is komolyabban vették a szabályok betartását, és egyre jobban ismerik a viharjelző berendezések jelzéseit – tette hozzá.
    

A BKKB munkáját idén koordináló Somogy megye rendőrfőkapitánya, Molnár Gábor kitért arra is, hogy nem lehet sablon alapján felkészülni a turisztikai szezonokra, hiszen mindegyik más. A pandémiás évek után idén visszatértek a nagyfesztiválok és a külföldi turisták, nőtt a vendégéjszakák száma – mondta. Megjegyezte, az augusztust érezték a legerősebb nyári hónapnak, amikor nagyon sok német turista volt a Balatonnál.
    

Kitért arra, hogy bár minimálisan, de kevesebb volt a bűncselekmények száma, sikerült a siófoki Petőfi sétányon is kiegyensúlyozott közbiztonságot teremteni, és a Balaton Soundon is kevesebb bűncselekmény történt, mint az utolsó, 2019-es fesztiválon.
    

A BKKB négy megyéjében az idei turisztikai szezonban 14 százalékkal csökkent a könnyű, 5 százalékkal pedig a súlyos balesetek száma, és néggyel kevesebben vesztették életüket közúti balesetben, mint tavaly.
    

Molnár Gábor beszélt arról is, hogy míg a tavalyi turisztikai szezonban 14-en fulladtak a Balatonba és négyen a Velencei-tóba, idén az előbbi 11 halálos áldozatot követelt, míg az utóbbiban senki nem vesztette életét.
    

A tájékoztatón szó volt arról is, hogy a BKKB kiemelt feladata volt az áldozatsegítés, ezt a célt szolgálta a Siófokon nyílt áldozatsegítő központ.
    

A somogyi rendőrfőkapitány kérdésekre válaszolva elmondta, a turisztikai szezon kitolódik, az aktuális helyzetekre folyamatosan reagálni kell, ha kell átcsoportosítással, megerősítéssel. Változik az egész Balaton-part lakosságának struktúrája, nő a beruházások száma, nagyon sokan vásárolnak itt ingatlant – ők hétvégékre érkeznek az üdülőrégióba. Már tavasszal voltak olyan hétvégék, amikor az üdülőövezet megtelt, de ez egészen más rendészeti feladatot jelent, mint a turisztikai szezon fesztiváljai programjainak biztosítása – fejtette ki.  
    

Dékány Balázs, Veszprém megye megbízott rendőrfőkapitánya megerősítette, nyilvánvalóan érzékelhető, hogy a szezon kitolódik. A következő időszak a hétvégéket és az ünnepeket érinteni – mondta. Azokat az utakat ellenőrzik majd fokozottabban, ahonnan a hévégéken a legtöbb vendég érkezik a Balatonra – tette hozzá.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Sok a kátyú Keszthelyen, megkezdődtek az ideiglenes javítások

A javításokat végző cég beszámolója szerint az idei tél jelentős károkat mért a város úthálózatára. - -
Elolvasom

Vonat gázolt a déli parton

Halálra gázolt egy embert a Déli pályaudvarról Nagykanizsára tartó Tópart IC szombaton Szabadisóstó állom
Elolvasom

Hollandiából csempészett droggal akartak kereskedni Somogyban

Az egyik vádlott az övtáskájában és egy tusfürdős dobozban hozta be az országba az illegális szubsztanciát.
Elolvasom