Büntetőfékezésből lett baleset az M7-esen

Egy 38 éves budapesti férfi ellen indult büntetőeljárás, aki büntetőfékezéssel okozott balesetet az M7-es autópályán Kőröshegy közelében – a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint.

Az ügy adatai alapján 2022. november 1-jén 13 óra 30 perc körül az M7-es autópályán Letenye irányába személygépkocsival közlekedett egy sofőr. A 118. kilométerszelvényben – Kőröshegy magasságában – utolérte az előtte, szintén előzés miatt a belső sávban haladó személyautóst, akit fényszórója villogtatásával próbált kisorolásra ösztönözni.

Az első autós az előzés befejeztével vissza is tért a külső forgalmi sávba, azonban a hátul haladó férfi megelőzte őt, elé sorolt, majd a fékre taposott. A vétlen sofőr vészfékezés mellett sem tudta elkerülni az ütközést. A balesetben személyi sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett.

A büntetőfékezőt a rendőrök a helyszínen elfogták és elállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A 38 éves budapesti lakos vallomása során úgy nyilatkozott, hogy nem leckéztetni próbált, csak rossz lelkiállapotban volt, és meg akart állni, hogy elszívjon egy cigarettát.


Forrás: police.hu

Kapcsolódó

Mintegy 600 hajó áll rajthoz az 57. Kékszalagon holnap

Holnap reggel eldördül a startpisztoly Európa leghosszabb tókerülő versenyén. - - Mintegy 550-600 haj
Elolvasom

Kedvezményekkel és sűrített járatokkal indítja a főszezont a BAHART

A jelentős menetrend bővítésre az előszezonban levont konzekvenciák miatt volt szükség. - - Kibővített
Elolvasom

Belvárosi házának udvarán termesztette a füvet egy várpalotai férfi

A helyi rendőrök őrizetbe vették a házaspárt - adta közre a police.hu. - - A várpalotai belváros egyik
Elolvasom