Csak pilláznak a vendéglátósok ezen az új rendeleten, ami még a lángossütést is papírhoz köti

Csak pilláznak a vendéglátósok ezen az új rendeleten, ami még a lángossütést is papírhoz köti

Új, irreális, szinte teljesen betarthatatlan rendelet lépett életbe októberben, mely szerint a hideg-meleg ételek és italok, illetve a cukrászati termékek elkészítését innentől fogva kizárólag szakképesítéssel rendelkező személy végezheti – írja a Telex. A vendéglátóipari egységek üzemeltetői egyenlőre csak a fejüket vakargatják a hír hallatán, mivel még képesítés nélküli munkaerőt is lasszóval lehetett csak fogni eddig.

Korábban a Magyar Vendéglátók Ipartestülete, majd pár nappal ezelőtt az egyik vendéglátós szakmai szervezet egy Facebook-posztban írt arról, hogy korábban elegendő volt, ha minden konyhai, cukrászati műszakban legalább egy szakképzett személy jelen volt, a többi munkavállaló pedig akár szakképzettség nélkül is végezhette a munkáját. Az új rendelet alapján a szervezetek értelmezése szerint ez már nem elegendő.

Az új szabály (itt olvasható) értelmében kizárólag szakképesítéssel lehetne megsütni például a krumplit, kidíszíteni a tortát, elkészíteni a fagyit vagy bepanírozni a húst.

Ugyanis már nem megfelelő, ha a konyhán vagy cukrászüzemben egyetlen vezető szakács vagy cukrász rendelkezik szakképzettséggel és felügyeli a többiek munkáját, hanem minden munkavállaló számára szükséges a végzettség, aki az ételeket, italokat, cukrászati termékeket előállítja.

A kiszolgáláshoz nem kell szakképzettség, de felügyelet igen. A meleg-hideg étel és ital kiszolgálása továbbra is végezhető szakképesítés nélkül, szakképzett személy felügyeletével.

A hivatkozott rendelet már megjelent a Magyar Közlönyben, sőt, szeptember 1-én már hatályba is lépett, vagyis már több mint egy hónapja érvényben van, annak ellenére, hogy eddig sem a médiában, sem a vendéglátósok körében nem igazán kapott visszhangot.

Egy vendéglátós szervezet vezetőjével beszélt a portál az új szabályról, ő arra kérte őket, névtelen forrásként hivatkozzanak rá.

„Mi is értelmezzük, nem akarjuk elhinni, hogy ilyen létezhet” – mondta, amikor az érintett rendeletről kérdeztük. Arról beszélt, hogy irreálisnak tartják az új szabályt, és próbálnak tájékozódni a különböző hatósági osztályoktól, hogy „ez pontosan mi lehet”, mert finoman szólva „nem teljesíthető”, nem életszerű a jogalkotói elvárás.

Már két évvel ezelőtt, a járvány előtt sem lett volna életszerű, de most, ebben a nagyon jelentős munkaerőhiánnyal sújtott időszakban meg pláne nem. „Ez konkrétan lehetetlen”, ha ezt mindenki megpróbálná betartani, akkor a vendéglátóhelyek körülbelül 10 százaléka maradhatna nyitva – összegzett forrásunk. Ez nemcsak a gyorséttermek és a nagyon kicsi helyek, kifőzdék számára teljesíthetetlen, hanem a teljesen átlagos éttermek számára is – tette hozzá. Megkereséseikre egyelőre nem kaptak választ, remélik, hogy hamarosan tisztul a kép. Szerintük a vendéglátósok nagy többsége valószínűleg nem is hallott az új rendeletről.

Kérdés, hogy egyáltalán miért dönthettek úgy a minisztériumban, hogy szükség van erre a rendelkezésre. Nem valószínű, hogy valami EU-s direktíváról van szó, mert „nemzetközi szinten sincs elég dolgozó a turizmusban és vendéglátásban, egy ilyen rendelet bárhol a világon komolytalan lenne” – mondta a forrás, aki szerint a szakmával egyáltalán nem egyeztettek arról, hogy be akarják vezetni ezt az előírást. Egyszer csak megjelent a Magyar Közlönyben, és azóta mindenki próbálja kideríteni, hogy ez hogyan történhetett. Szerinte nem nagyon lehet más magyarázat, mint hogy egy hibáról van szó, annyira betarthatatlan a dolog,

„bármilyen embert alig találunk, nemhogy szakképzettet” – mondta.

Köztudott, hogy évek óta óriási a munkaerőhiány a vendéglátásban, és a járvány csak tovább súlyosbította a problémát, a bezárások miatt szinte mindenhol leépítések voltak, és az ágazatban dolgozók közül sokan a bizonytalanságot megelégelve máshol keresnek boldogulást.



Forrás: Telex
Fotó: Varga György / MTI

Kapcsolódó

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban a kormány és az Európai Unió 299,8 millió forintos
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom

Ennyibe kerülnek a jegyek a balatonfőkajári MotoGP-futamra

A nemzetközileg is rangos verseny augusztusban érkezik a Balaton Parck Circuit-re. - - 2024. szeptemb
Elolvasom