Csaló páros húzott ki pénzt egy somogyi férfiból fondorlattal

Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a károk megtérítése mellett.

A Kaposvári Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a tolnai nővel és férfival szemben, akik egy szakítófélben lévő pár problémáit használták fel arra, hogy pénzt csaljanak ki – írja az ugyeszseg.hu.

A vádirat lényege szerint az élettársak egy nőismerősükön – aki a sértett barátnője volt ebben az időszakban – keresztül kerültek kapcsolatba a sértett férfival, akiről megtudták, hogy nagyobb megtakarítással rendelkezik, és a vele párkapcsolatban élő, de szakítófélben lévő és külföldön munkát vállalni szándékozó párja jelentősebb összeggel tartozik neki, ezért közösen elhatározták, hogy különböző valótlan indokokkal pénzt csalnak ki tőle.

Első ízben csak a férfi kereste fel a sértettet, és azt adta elő neki, hogy a külföldi hatóságok feltartóztatták a párját a határon, és a „kiváltásához” 75.000 Ft-ra van szükség. Néhány nappal később már mindkét vádlott jelen volt, amikor azzal ejtették tévedésbe a sértettet, hogy a barátnőjének kölcsön adott összeget vissza tudják szerezni, ha a sértett kifizet nekik 150.000 Ft-ot.

A vádlottak egymásra épülő valótlan történetei ezután is folytatódtak, ugyanis a férfi a harmadik alkalommal telefonon keresztül azt adta elő a sértettnek, hogy – miközben külföldre mentek behajtani a pénzét – őt és a neki segédkező embereket elfogták az osztrák rendőrök, a szabadon bocsátásuk érdekében pedig közel fél millió forintra van szüksége, holott a telefonhívások idején a vádlott ugyanabban a faluban tartózkodott, ahol a sértett él. A történet miatt ekkor a sértett csak a női vádlottal találkozott személyesen, aki a kérést még további 100.000 Ft-tal megemelte.

A sértett át is adott közel 300.000 Ft-ot a nőnek, és csak azért nem többet, mert a kártyahasználati limit miatt nem tudott nagyobb összeget levenni a bankszámlájáról. A sértett másnap várta vissza az asszonyt, hogy a követelt pénz maradékát is átadja, ekkor azonban az egy ismerősével folytatott beszélgetés alapján ráébredt, hogy mindvégig becsapták és feljelentést tett a rendőrségen.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a páros mindkét tagjával szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására és a sértettnek okozott kár megtérítésére tett indítványt.


Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó

369 tő cannabist foglaltak le a rendőrök Zalában

A DELTA Program keretében újabb drogbiznisz végére tettek pontot a zalaegerszegi rendőrök. Ezúttal egy bez
Elolvasom

Közösségi irodát hozott létre az Iparkamara Veszprémben

A kezdeményezés Veszprém üzleti életét hivatott egy közös fókuszpontba terelni. - - A Veszprém Vármegy
Elolvasom

Újra magyarországi utakon a Google Utcakép autói

Május 6-tól ismét magyar utakon járnak a Google Street View, azaz a Google Utcakép autói, hogy a legfrisseb
Elolvasom