Újra városi borverseny lesz Balatonfüreden

Többek között a Város Bora is megválasztásra kerül majd.

Május 9-én az Annabella Hotelben rendezik meg a 34. Balatonfüredi Borversenyt, az eseményen a hagyományok szerint a termelők közül kiválasztják az Év Borászát. Azok a borászok jelentkezhetnek, akik a Balatonfüred-Csopaki Borvidéken termelt saját, vagy vásárolt szőlőből készült borral rendelkeznek – számolt be a balatonfured.hu.

A Balatonfüred-Szőlősi Hegyközség és a Balatonfüred-Csopaki Borvidék Hegyközségi Tanácsa közös szervezésében megrendezendő borversenyen a borokat felkért szakértőkből álló bizottságok 100 pontos bírálati módszerrel bírálják majd el Nyitrainé Dr. Sárdy Diána Ágnes a MATE Budai Campus főigazgatója irányításával. Íme, a borverseny felhívása.

Hosszú évek óta hagyomány, hogy a Balatonfüredi Városi Borversenyen arany illetve nagyarany díjazásban részesült száraz olaszrizling borok közül a képviselő testület kiválasztja a Város Borát. A nyertes bor megjelenik majd a városi rendezvényeken, illetve ezt kapják ajándékba a Balatonfüredre érkező meghívott vendégek is.

A Balatonfüredi Borheteken csak azok a borok árusíthatóak, amelyeket neveztek a városi borversenyre és elérték a minimum 70 pontot. 

Az ünnepélyes eredményhirdetést május 11-én, vasárnap 16.30-kor rendezik meg az Annabella Hotel éttermében.


Kapcsolódó

Ismét a kortárs tánc fellegvárává válik Veszprém

A nagyszabású fesztivál május 26-án, hétfőn veszi kezdetét. - - A TÁNC XXVII. Nemzetközi Kortárs Fesz
Elolvasom

Magukat rendőrnek kiadva loptak Zalában

A nagykanizsai rendőrök befejezték a nyomozást két eszteregnyei tolvaj ellen - számolt be a police.hu. - -
Elolvasom

Rendőrkézen a fonyódi piac szarkája

A 60-as éveiben járó pécsi lakost egy civil ruhás kopó buktatta le. - - Egy pécsi férfi élettársával é
Elolvasom