Cseh Tamás emléknapot rendeznek Bakonybélben

Cseh Tamásra emlékeznek szombaton Bakonybélben: az egész napos program során koncerteket hallhat a közönség, felcsendülnek korábban soha nem hallott Cseh Tamás dalok is – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

 Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a 13 éve elhunyt zenész-énekes emlékére az Énekmondók emlékezete című programot.
    

Makovecz Imre építész és Cseh Tamás találkozását viszi színre archívumok alapján Hüse Csaba színművész, az alkotás rendezője Cseh András. A Fűszál a szobám című előadást szombaton délután tartják a Boldog Gizella Közösségi Házban.     Ezt követően a Szent-kútnál a Musica Historica Régizenei Együttes, a bakonybéli Szent Mauríciusz Kórus és Mülhauser Martina énekes-dalszerző, valamint a Resti Kornél Zenekar ad koncertet.
    

A koncert után MÁSNAP – és mi most itt vagyunk címmel Cseh Tamás és Csengey Dénes soha nem hallott dalai szólnak Beck Zoltán és Szűcs Krisztián előadásában.     Az emlékest zárásaként Cseh Tamás dalait énekli Mülhauser Martina a közönség bevonásával.     A műsor házigazdája Varga Róbert újságíró, aki 2010-ben a Cseh Tamás halála utáni első emlékesteket is szervezte és rendezte.     A Fűszál szobám és a Másnap produkció a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program támogatásával, a Kultháló bázis keretében, a Bakonybéli Szent Mauríciusz Alapítvány szervezésében valósul meg, a program főszervezője  Bakonybél Önkormányzata.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Filmklub indul a Balaton Moziban

A havonta jelentkező rendezvénysorozat kultikus filmalkotásokat mutat majd be a füredi Balaton Mozi vetítőt
Elolvasom

Eredménytelenül zárult a badacsonytomaji Szegedy Róza Ház hasznosítási pályázata

Ajánlat híján eredménytelenül zárult a badacsonytomaji Szegedy Róza Ház hasznosítására kiírt pályázat - köz
Elolvasom

Belsőépítészeti munkálatokkal folytatódik a balatonfüredi BalaPort szállodakomplexum kialakítása

A belsőépítészeti munkálatok zajlanak az épülő balatonfüredi BalaPort szállodakomplexumban, a létesítmény á
Elolvasom