Csopakon bukkantak fel a Lánchíd régi kandeláberei

Csopakon bukkantak fel a Lánchíd régi kandeláberei

Mindössze néhány méterre állnak a Balaton-parttól.

Az alig kétezer fős Csopak a Balaton partjának építészeti és művészettörténeti szempontból kimondottan érdekes helye, hiszen az itt lévő Árpád-kori templom Csonkatornya, a modern római katolikus templom Lőrincz Vitus által jegyzett tűzzománc oltárképe, valamint a Ranolder-kastély miatt már megéri végigsétálni rajta, és akkor a villákról és nyaralókról még szót sem ejtettünk – olvasható a 24.hu-n.

A látványosságok listája nemrég újabb elemmel bővült, hiszen az 1849. november 20-án átadott, nemrég legújabb nagy felújításán átesett Lánchíd két kandelábere most itt, a parttól néhány lépésnyire kapott helyet.

A példányok persze nem a százhetvenöt éves struktúra eredeti részei, hiszen az átkelőhely felrobbantását követő, 1947 őszén indult újjáépítési munkák részeként gyártották őket, négy oldallapjukon a Kossuth-címer, illetve a Szent Korona látható, sőt, az igazán szemfülesek a Vasöntöde és Gépgyár NV. (Nemzeti Vállalat) nevét is felfedezhetik.


Forrás: 24.hu
Fotó: Cso-Port Csopak / Facebook

Kapcsolódó

Spanyol sikerrel zárult a MotoGP Moto2 versenye Balatonfőkajáron

Az összetettben élen álló spanyol Manuel Gonzalez nyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíjá
Elolvasom

Nemzetközi klezmer fesztivált rendeznek Balatonfüreden

Három magyar, valamint egy-egy szlovák, cseh és izraeli zenekar részvételével rendezik meg az I. Magyarorsz
Elolvasom

Átépítik a sümegi bánya területét a villámárvizek elkerülése érdekében

Az átrendezésre a csapadék elvezetése miatt van szükség. - - Az elhagyott murvabánya területének bevon
Elolvasom