Csukás István szobrot avattak Balatonszárszón

Csukás István szobrot avattak Balatonszárszón

A Balatonszárszóhoz több szállal is kötődő Csukás István tiszteletére emeltek mellszobrot a Kossuth-díjas művészről elnevezett színház bejáratánál. Az idén elhunyt író a település díszpolgára is volt.

Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkára beszédében úgy fogalmazott: “Az író alig jelent meg a nyilvánosság előtt, mégis, nem akad ember ebben az országban, ezen a nyelvterületen, akinek a neve hallatára ne jelennék meg az arca, a jellegzetes bajusza a kackiás bajuszpödrő mozdulatával, vagy ne azonosítaná nevét valamelyik hősével.”
Emlékeztetett arra, hogy Csukás István, akit leginkább meseíróként ismer a közönség, remek költő is volt.
“Népszerű volt anélkül, hogy ezzel élt, vagy visszaélt volna. Sok szeretetet tudott adni művein keresztül, aminek köszönhetően nagy szeretet övezte” – mondta.

A településen ennek több évtizedes hagyománya van, ami már megnyilvánult a József Attila kultuszban és a közelmúltban átadott “vers utcában”, amelynek nyolc állomásán a magyar irodalom gyöngyszemeit mutatják be – tudósított az MTI.

A Csukás Színházban tartott ünnepi megemlékezésen felszólaltak az írót személyesen ismerők is, művészek olvasták fel alkotásait. A színház bejáratnál elhelyezett, Megyeri János szobrászművész által készített Csukás István-mellszobor leleplezését követően kezdődött meg a Süsü, a sárkány kalandjai című zenés mesejáték a Roxinház előadásában.



Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Kapcsolódó

Új rendőrfőkapitányt neveztek ki Veszprémben

Rendészeti vezetői kinevezésekről és megbízásokról döntött Pósfai Gábor belügyminiszter - közölte a Belügym
Elolvasom

Elmaradt a Balaton-átúszás, most hétvégén pótolhatják

Az új időpont valószínűleg szombaton lesz, de a döntést csütörtökön hozzák meg a szervezők. - - A hétv
Elolvasom

A júliusi estéken az Érseki Palota különleges kertjét is felfedezhetik a veszprémi várnegyedbe látogatók

Különleges nyári programokkal várja a látogatókat a veszprémi várnegyed: a vezetett vársétákon a több száz
Elolvasom