Demográfiai csavar a Balaton térségében

Sokéves tendencia fordult meg a balatoni lakosság életkor szerinti megosztottságát tekintve. A térség egyre népszerűbb célpont a fiatalabb generációk számára nem csak nyaralás hanem ingatlan szempontból is, aminek következtében a megnövekedett lélekszám jelentősen lassítja a társadalom elöregedését a régióban – derült ki a Balaton Fejlesztési Tanács rendezvényén.

Az MTI tájékoztatása szerint az elmúlt fejlesztési ciklus adatait 2021 január 20-ig összegző gyorselemzés szerint országosan 76 349 pályázatot rögzített az irányítóhatóság, ebből az üdülőkörzet területén megvalósítani tervezett projektek száma 2924 volt. A 180 települést magában foglaló kiemelt üdülőkörzetben 490,7 milliárd forint forrásigény jelent meg, a kifizetések teljes összege pedig 397 milliárd forint volt.

A balatoni pályázatoknak a fele nyert el ténylegesen támogatást, ami szerintük országosan a legrosszabb arány, a lényeget tekintve mégis igen sikeres az üdülőrégió, hiszen az egy lakosra jutó kifizetett forrás 1,45 millió forint, ami 81 százalékkal magasabb az országos átlagnál – mutat rá a jelentés.

A dokumentum kitér arra, hogy a Balaton-régió népességének alakulásában 2019-ben fordulatot hozott. A születések és a halálozások egyenlege évtizedek óta negatív, követi az országos trendet, vagyis többen halnak meg, mint ahányan születnek, mégsem csökkent az üdülőkörzet népessége. Ez a nemzetközi és az országhatáron belüli, növekvő mértékű bevándorlással magyarázható, a belföldi vándorlásban kiemelt célpont a Balaton.


Kapcsolódó

Folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban a Szállodaszövetség riportja szerint

A magyarországi szállodákban folytatódott a forgalom erősödése februárban: a belföldi és külföldi vendégek
Elolvasom

Őrizetben a balatonfüredi pincebetörő

Budapesten bujkált a Balaton-parti tolvaj - írja a police.hu. - - Egy Balaton-parti nyaralótulajdonos
Elolvasom

Útonállóként rabolt egy férfi Kaposváron

A Kaposvári Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy húszas éveiben járó férfival szemben, a
Elolvasom