Díjat nyert a Folly Arborétum Rizlingje

A Magyar Tudományos Akadémia idén tizenkettedik alkalommal rendezte meg borversenyét, amely azzal a céllal indult, hogy a tudomány hitelességével álljon be a magyar borkultúra mögé. Idén tizennyolc borvidék tételei versenyeztek, hat napon keresztül folyt a bírálat, 11 zsűritag értékelte 18 borvidék 72 pincészetének 233 borát. A Folly borászata a legjobbak között végzett: 2019-es Rajnai Rizlingje első helyezést ért el a közép kategória fehér borai között és egyben elnyerte az „MTA Bora 2021” címet.

Nagy Leopold, a Folly borásza vette át a díjat az ünnepélyes eseményen, és az elismerés kapcsán elmondta: „Díjnyertes borunkhoz rajnai rizling szőlőnket 2019-ben biológiai érésben szüreteltük. Illatában friss, enyhén fűszeres, ízében telt, krémes és gazdagon gyümölcsös. Hálásak vagyunk, hogy díjnyertes Rajnai rizlingünket kóstolva még többen részesei lehetnek a Folly család történetének.

A Folly Arborétumhoz közel eső birtokelemeken 10 hektáron folyik a szőlőtermelés, amely, akárcsak az arborétum szeretete és gondozása, generációról generációra szálló örökség a Folly családban. A szőlőtermesztés felvirágoztatása a szépnagypapához köthető, aki a XIX. század közepén vette meg a jelenlegi arborétumot is magába foglaló birtokot a rajta álló épülettel és pincével együtt. A borászat a badacsonyi történelmi borvidék hagyományaihoz híven főként fehérborokat készít, 2021 tavaszán került a palackba első vörösbora, a 2019-es évjáratú Boróka vörös, amely merlot és cabernet sauvignon szőlőfajtából készült.


Kapcsolódó

Fűszag terjengett egy veszprémi lépcsőházban, a kopók a fogyasztókon ütöttek

A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte a fiatal párral szemben kábítószer-birtoklás miatt folytatott eljár
Elolvasom

Bántalmazó felesége miatt fordult a rendőrséghez egy marcali férfi

A marcali rendőrök az agresszív nő ellen kapcsolati erőszak miatt indítottak eljárást - számolt be a police
Elolvasom

Kiterjedt dílerhálózat bukott le Balatonfüreden

Cannabis-ültetvényeket számoltak fel a balatonfüredi nyomozók - adta közre a police.hu. - - A járőrök
Elolvasom