Dizájnos lakásdekor egyszerűen

Dizájnos lakásdekor egyszerűen

Alighanem mindannyian egyetértünk abban, hogy minden lakásban kell lennie legalább egy kis plusznak, valaminek, ami különlegessé teszi, számunkra pedig otthonossá. Természetesen ez nagyon sokféle dologban megnyilvánulhat.

Íme, egy remek opció!

Ma egy olyan ötletet hoztunk el a lehetőségek közül, amelyet bárki könnyedén tud alkalmazni, ráadásul a többféle minta és hangulat, valamint a sokoldalú felhasználás is alkalmassá teszi arra, hogy saját ízlésünkre szabhassuk a végeredményt. Ez pedig nem más, mint a fotótapéta, amelyet széles választékban szerezhetünk be a Fuchs Dekor Tapéta és Poszter Webáruházból.

Ne vesszünk el az elnevezések sűrűjében!

Noha ezt a terméket többféle címszó alatt is megtalálhatjuk, mint amilyen például a poszter, a posztertapéta vagy a tapétaposzter, valamint a már említett fotótapéta is, ám ezek mind-mind ugyanazt az árucikket jelölik. Hiszen ezek mindegyike valamilyen fotót, képet, esetleg grafikát ábrázol, az alapanyaguk pedig olyan, mint a tapétáé, és ennek megfelelően tudjuk kezelni is, azaz tapétaragasztóval kerülhet fel a falra.

Hogyan válasszunk közülük?

Értelemszerűen nagyon fontos, hogy megfelelő legyen a dizájn. Azonban akadnak egyéb szempontok is, amelyet fontos figyelembe vennünk. Ilyen például az, hogy mennyire színvonalas termékről van szó. Itt nagyjából ugyanaz a döntés vár ránk, mint olyankor, amikor egy minőségi és egy silány tapéta közül kell választanunk.

Ezenfelül olyan tényezőket is feltétlenül mérlegelnünk kell, mint az, hogy milyen a kiszemelt darab alapanyaga, milyen mértékű a páraállósága és milyen egyéb jellemzőkkel rendelkezik. A termékleírásoknál vegyük tekintetbe a gyártó, illetve forgalmazó javaslatait a felhasználás szempontjából is.

A megjelenés és stílus kérdései…

Inkább a dizájn felől közelítve merül fel kérdésként az, hogy mekkora a kép felbontása, hiszen ez meghatározó lesz majd a végeredmény, s így az elégedettségünk miatt is: nagy tehát ennek a jelentősége. Egy homályos vagy pixeles kép nyilvánvalóan nem pontosan fogja azt hozni, mint ami a mi elképzelésünk volt, amikor belevágtunk a projektbe.

A méret szempontjából válogathatunk a körülbelül ajtónyi mérettől kezdve az egészen nagy fotótapétákig sokféle lehetőség közül, így gyakorlatilag biztosak lehetünk abban, hogy rátalálunk a tökéletesre.

Nemcsak a nagyság a lényeges, hanem az is, hogy állított vagy fektetett képpel szeretnénk dolgozni. Végül, de nem utolsósorban arról se feledkezzünk meg, hogy a forma terén is bőségesen nagy a mozgásterünk, hiszen kör, ovális, ablak vagy akár kulcslyuk alakú fotótapéták is elérhetőek, így bátran gondolkodhatunk különleges formákban is.

A fotótapéta egy nagyszerű lehetőség arra, hogy stílusosabbá tegyük az otthonunkat, és megvalósítsuk benne egyedi elképzeléseinket is. A legjobb pedig az, hogy semmi végérvényeset nem változtatunk vele az enteriőrön, így ha változik az ízlésünk, egyszerűen módosíthatjuk a tapétát is aszerint.

Kapcsolódó

10 helytakarékos megoldás a legkisebb nyaralókba is

A Balaton-környéki nyaralók sokszor korlátozott alapterülettel rendelkeznek, ami kihívást jelenthet a beren
Elolvasom

Milyen klímát válasszunk a vízparti nyaralónkba?

Habár a Balatonban fürdőzve vagy a tóparton sütkérezve kétséget kizáróan örömünket leljük a nyári kánikuláb
Elolvasom

Miért érdemes barber shopba járni?

Pár éve még csak elvétve lehetett találni az országban barber shopokat, ma viszont már jelentős választékka
Elolvasom