Drogdíler csuklóján kattant a bilincs a déli parton

Drogdíler csuklóján kattant a bilincs a déli parton

A Marcali Rendőrkapitányság munkatársai több, mint három kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak az intézkedés során.

A marcali rendőrök a Fonyódi és Kaposvári Rendőrkapitányság, valamint a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói az általuk beszerzett előzetes információk alapján 2023. június 20-án Pusztakovácsiban és több vidéki helyszínen összehangolt akciót tartottak, amelynek során a Somogy vármegyei bevetési egység segítségével hét személyt fogtak el. A végrehajtott házkutatások alkalmával közel fél kilogramm kábítószer gyanús növényi származékot, közel két kilogramm kristályos anyagot, a kábítószer termesztéshez és fogyasztáshoz használatos eszközöket, laptopokat, mobiltelefonokat, valamint közel hárommillió forint készpénzt foglaltak le – írja a police.hu.

Az egyenruhások a komplex akció eredményeként összesen hét személyt állítottak elő, akik közül három férfit és egy nőt kábítószer birtoklása vétség miatt, egy 55 éves niklai férfit pedig kábítószer kereskedelem bűntett és más bűncselekmények elkövetése miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozók a kábítószer-kereskedelem bűntettével meggyanúsított személyt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, a többiek szabadlábon védekezhetnek.


Forrás: police.hu
Fotó: police.hu

Kapcsolódó

Júliusban Velencén indul újra a B MY LAKE Fesztivál

2025-ben újra önálló eseményként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a
Elolvasom

Farsangi bringatúrát indítanak Balatonfüredről

A rendezvényre már be is telt a nevezés. - - 2024-es adatok szerint a hazai vendégforgalom csaknem 2
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kopasz-hegyi lépcső és kilátópont, Mindszentkálla

Mindszentkálla a Káli-medence megannyi apró falvainak egyike, melyek kivétel nélkül ékkövei a tájnak. A tel
Elolvasom