Egész évben programokkal várja négylábú vendégeit a keszthelyi Kutyás Park

Dogtóber névre keresztelt tematikus nappal ünnepelte a Halloweent a Keszthelyi Kutyás Park közössége. Meleg italok voltak csapon a kellemes őszi időben lezajlott rendezvényen, de decemberre is tervben vannak hasonló programok a park területén.

Az egyik fő célkitűzésünk az volt a kutyás strand megnyitása után is, hogy nem csak a szezonban, nyárban gondolkozunk, hanem elő- és utószezonban is. Szeretnénk ősszel, télen és tavasszal is olyan rendezvényeket, aktivitásokat megvalósítani, ami nem csak a kutyásokat vonzza, hanem gyakorlatilag bárkit, aki szeretne ide látogatni egy gyönyörű, szép helyszínre.

-fogalmazott a TV Keszthelynek Sziládi-Kovács Tibor projektvezető.

A nyári hónapok alatt mintegy 10.000 látogatója volt a parknak, mellyel a hazai kutyás turizmus leglátogatottabb helyszíne lett. A terület májusban nyílt meg az érdeklődők előtt. A próbaüzemet követően június 4-én nyitották meg ünnepélyesen az attrakciót. Az üzemeltetők és a turisztikai szakemberek is nagy forgalmat és érdeklődést tapasztaltak.

„Én azt gondolom, hogy a Keszthelyi Kutyás Park és Piknikkert tényleg egy egyedülálló kezdeményezés lett az országban, sőt azt kell mondanom, hogy a külföldiek is nagy előszeretettel jöttek és látogattak meg minket, célzottan, ami nagyon fontos. A helyi turizmust tudta fejleszteni ez az attrakció. Ez a tervünk is a jövő évre vonatkozóan is, hogy ezt az attrakciót, a Keszthelyi Kutyás Parkot nem csak Magyarországon, hanem a környező országokban is tudjuk népszerűsíteni”

 – mondta Sziládi-Kovács Tibor.

A Kutyás Park és Piknikkertbe még decemberre is terveznek rendezvényeket, a karácsonyi vásárt és pikniket már rögzítették a programnaptárban. Ha az időjárás kedvező lesz és a járványügyi intézkedések engedik, akkor bizonyos hétvégékre is kinyitnak még az idei esztendőben.



Forrás: hirbalaton.hu / TV Keszthely

Kapcsolódó

Idén sem maradhat el az autóveteránok szépségversenye Balatonfüreden

A hagyományokhoz hűen idén is a balatonfüredi Tagore sétány ad otthont az autórelikviák kiállításának. - -
Elolvasom

Így zajlott az idei Balaton Konferencia a Pannon Egyetemen

A Balaton jelenéről, jövőjéről, a fejlődési lehetőségekről, a tópart és vonzáskörzete kulturális identitásá
Elolvasom

Bontják az illegális stégeket Vonyarcvashegyen is

Néhány helyen vaskapuk is nehezítik a vízügy munkálatait. - - A napokban Vonyarcvashegyen bontják az
Elolvasom