Egy éjszaka alatt két helyre tört be egy férfi egy Veszprém környéki faluban

A rendőrök alig pár óra alatt elfogták a Veszprém környéki férfit – tájékoztatott a police.hu.


A bakonyi település egyik üzletvezetője tett bejelentést december 29-én reggel, hogy valaki megpróbált betörni a boltjába. Röviddel később ugyanabból a községből egy másik kereskedés tulajdonosa telefonált, hozzá be is hatoltak.

A tettes a bejárati ajtó felfeszítésével próbált bejutni az egyik helyiségbe, ám letörte a kilincset, így az kudarcba fulladt. A másikba viszont a megrongált ablakon át mászott be, ahonnan végül érték nélkül távozott, ugyanis a kasszát záráskor kiürítették.

A veszprémi rendőrök pár órán belül azonosítotték a 25 éves férfit, és elfogták. Kihallgatásán beismerte tettét, megbánta azt, és hajlandó megtéríteni a közel százezer forint értékű rongálási kárt.

Többrendbeli lopás kísérlete miatt folyik a nyomozás a fiatalember ellen.


Kapcsolódó

Újabb zalai dílerek rendőrkézen

A nyomozók drogterjesztőkre csaptak le az elmúlt hetekben Zala megye több településén. Folyamatban lévő bűn
Elolvasom

Kennelből szabadult kutyák haraptak össze egy nőt Siófokon

A Siófoki Járási Ügyészség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a
Elolvasom

Novemberben érkeznek az iskolákba az új Kajla-útlevelek

Novemberben érkeznek az iskolákba az új pecsétgyűjtő Kajla-útlevelek - közölte a Visit Hungary az MTI-vel.
Elolvasom