Egy házaspár került slamasztikába egy Siófok melletti erdőben, a rendőrök mentették ki őket

A férj cukorbetegsége miatt még sürgősebbé vált a mentés.

A Siófok-Kiliti és Siófok-Balatonszabadi között lévő erdőben került bajba egy házaspár. Szerencsére időben érkezett a segítség.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába 2024. január 17-én 21 óra után érkezett segélykérés szerint egy házaspár eltévedt az erdőben, ráadásul autójukkal sárba ragadtak. A bejelentő elmondta, hogy a GPS-jelet követve kerültek bajba, nem tudják pontosan megmondani, hogy hol vannak, ráadásul a férje cukorbeteg, és nincs náluk víz sem.

A bejelentést követően a Siófoki Rendőrkapitányság járőrei, Dancs Kristóf r. őrmester és Kocsis Csaba r. őrmester vizet vett a közeli benzinkúton, majd haladéktalanul a bajbajutottak felkutatására indult. Kétórás keresést követően rátaláltak az erdőben a rémült házaspárra, akiknek a gyors segítségnek köszönhetően az ijedségen kívül szerencsére semmi bajuk nem esett – tájékoztatott a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.


Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Idén 25 éves a Kis-Balaton Ház

Az idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Kis-Balaton Ház, a Zalaváron tartott jubileumi ünnepség r
Elolvasom

Balatoni szarkák álltak bíróság elé Somogyban

A vádlottak ügyét gyorsított eljárásban vizsgálták. - - A Siófoki Járási Ügyészség előbb egy húszas é
Elolvasom

Balaton-parti fecskevédelmi akcióterv indult

A fecskék többek között az árvaszúnyogokat is gyérítik. - - A Balaton partja nemcsak hazánk egyik legf
Elolvasom