Egy kivételével az összes magyar borvidéken megjelent a pusztító szőlővészt

Az aggasztó helyzetről az agrárminiszter számolt be a közösségi oldalán.

Az ország 22 borvidékéből már 21 borvidékén jelen van a szőlő aranyszínű sárgaság betegségét okozó fitoplazma. Nagy István agrárminiszter a Facebookra feltöltött videójában azt mondta, országszerte több mint 200 szemlecsoport keresi a szőlőültetvényeken a betegségre utaló jeleket, emellett drónos felderítést is végeznek. A hét végéig több mint 8000 hektárnyi szőlőt vizsgáltak át. A teljes magyar borszőlőterület 50-60 ezer hektár körül lehet most – írja a 444.

Nagy szerint a helyzet komoly, a betegség jelentős károkat okoz a szőlősgazdáknak és a borászoknak. A kormány 3,8 milliárd forint különített el a járvány elleni védekezésre. A pénz nagyjából felét a szüret utáni és tavaszi növényvédőszeres kezelésre költik.

A miniszter azt mondta, a fertőzött ültetvények tulajdonosai a hatósági kényszerintézkedések miatt állami támogatást igényelhetnek. A kormány emellett kezdeményezte, hogy a tulajdonosok költségeit térítsék meg az uniós alapból.


Forrás: 444.hu

Kapcsolódó

Tavaly csaknem 1700 bejelentés érkezett a Magyar Honvédség tűzszerész ügyeletére

Mozgalmas évük volt a Magyar Honvédség tűzszerészeinek, a riasztások száma tavaly is elérte az egy évvel k
Elolvasom

Kamarazenekarok vezetőit látja vendégül az Anima Musicae Kamarazenekar

Idén is elindítja Animato bérletes koncertsorozatát az Anima Musicae Kamarazenekar, a koncerteken a hazai
Elolvasom

Nyugdíjba vonul a déli part legendás rendőre

Több mint 40 év hivatásos szolgálat után befejezi aktív pályafutását Bene Zsolt ezredes, a Siófoki Rendőrk
Elolvasom