Egyre jobbak a magyar borok – Éremeső 2020-ban a Varga Pincészetnél

Egyre jobbak a magyar borok – Éremeső 2020-ban a Varga Pincészetnél

A tavalyi 185 aranyéremnél 40%-kal többet 257-et nyertek a magyarok 2020-ban a 11 legrangosabb nemzetközi borversenyen. A legsikeresebb Varga Pincészet 35 aranyat nyert, az utána következők 8-at, 8-at. 22 borvidékünkből 5 nyerte az aranyak 80 %-át sorrendben: a tokaji, a szekszárdi, a villányi, az egri és a badacsonyi.

„Kifogytunk a jelzőkből – mondja Varga Máté Péter tulajdonos ügyvezető – nézzük ezért a puszta számokat: a 2020-ban megrendezett nagy nemzetközi borversenyeken pincészetünk 35 aranyérmet, közte két nagyaranyat és 15 ezüstérmet nyert. Tavaly, mikor 22 aranyat és közte 2 nagyaranyat nyertünk, már elmondtuk, hogy soha magyar pincészet hasonló eredményt nem ért el és soha nem gondoltuk, hogy a boraink ilyen sikeresek lehetnek. Ma már azt is elmondhatjuk, hogy nem gondoltuk, hogy a közeljövőben ez az eredmény megismételhető, azt pedig végképp nem, hogy túlszárnyalható. A siker mértékét legjobban azzal érzékeltethetjük, hogy ugyanezeken a borversenyeken az utánunk legjobban szereplő két magyar pincészet összesen 8-8 aranyérmet nyert.”

A Varga Pincészet 11 nagy nemzetközi borversenyen indult, a francia, angol és német versenyek mellett egy-egy magyar, brüsszeli és ázsiai megmérettetésen. Minden versenyen több érmet értek el, csak egyen nem kaptak aranyat, ezen viszont 5 ezüstérmet nyertek. Az aranyérmek közel fele-fele arányban a Varga család badacsonyi és egri borvidéki birtokáról származnak és a két borvidék összes ezeken a versenyeken megnyert aranyérmének 71, illetve 55 százalékát képviselik.

Csak fehér borokat indítottak, a Balatont, a Szürkebarát, az Olaszrizling és az Irsai Olivér képviselte, Egert a Hárslevelű és a Sauvignon Blanc.

“Közismert tény, hogy hazánk földrajzi fekvése a fehérborra optimális, – meséli Varga Péter alapító tulajdonos – ráadásul a fehérboros Badacsony után az inkább vörösboros Egri borvidéknek is egy fehérboros részén a debrői térségben vetettük meg a lábunkat. Érthető tehát, hogy egyelőre nemzetközi szinten a fehérboraink a versenyképesebbek. Remélem azonban, hogy már érnek a pincéinkben azok a vörösborok, amelyekkel hasonló sikereket érhetünk majd el. A nagytestű vörösborok sajnos 4-5 év érlelés után kerülnek a legjobb formájukba, ki kell várnunk ezt az időt.”

A többi magyar pincészet is egyre jobban szerepel. 2019 évben ezeken a versenyeken összesen 185 magyar aranyérem született, 2020-ban ez 40 %-kal 257-re nőtt. 22 borvidékünkből 5 szerezte az aranyérmek 80 %-át: Tokaj 57-et, Szekszárd 46-ot, Villány 43-at, Eger 32-t és Badacsony 24-et.




Kapcsolódó

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt szombaton oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor élet
Elolvasom

Több Veszprém vármegyei településen szalmonellás volt az ivóvíz

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz - írta a Veszprém Vármegyei Kormán
Elolvasom

Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka, óvatosságra figyelmeztet a Bakonyerdő Zrt.

Arra kérik a túrázókat, hogy, ha lehet csak 9 és 16 óra között tartózkodjanak az érintett területeken. - -
Elolvasom