Egyszerűsítik a szabályokat a vállalkozások talpon maradásáért

Nemcsak adókedvezményekkel, hanem a vonatkozó szabályok egyszerűsítésével is igyekszik támogatni az állam a vállalkozók versenyben maradását a Covid-19 második hulláma alatt – nyilatkozta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-nek.

Elkezdődhet a vendéglátóegységek új, korszerű osztályozása, változtak az utazási irodák árazására és a SZÉP-kártyára vonatkozó szabályok, a járulék- és bértámogatások kedvezményeit pedig buszos magánvállalkozások is igénybe vehetik – foglalták össze a turisztikai vállalkozásokat támogató kormányzati intézkedéseket a közleményben.

Idézték Guller Zoltánt, az MTÜ vezérigazgatóját, aki szerint a hosszú távú versenyképesség érdekében olyan döntésekre is szükség volt, amelyek az újraindítás után biztosítják az ágazati szereplők működését és a megerősödést. Hangsúlyozta: a most elfogadott intézkedések célja, hogy egyszerűsítsék azokat az adminisztratív szabályokat, amelyek fékezik a gazdaságot, akadályozzák a vállalkozások működését. Egyúttal segítik a 400 ezer ember megélhetését és a GDP 13,5 százalékát adó stratégiai ágazat visszaépülését.

A kedden megjelent kormányrendelet értelmében megtörtént a vendéglátóhelyek korszerű tipizálása, amelyet a szakma régóta szorgalmazott, és lehetővé teszi az ágazat megfelelően szegmentált és átlátható irányítását.

A kormányrendeletet követően az utazásszervezők, utazásközvetítők az utazásokról szóló tájékoztatóikban, a különböző hirdetési felületeken kizárólag olyan minimális árat tüntethetnek fel, amelynek megfizetése valóban lehetővé teszi az utazáson való részvételt, és az utasnak ezen felül nem kell kötelezően további összeget fizetnie. A szabályozás lehetővé teszi az utasok könnyebb tájékozódását, valamint javítja az utazási irodák versenyhelyzetét – írták.

Kiemelték azt is, hogy tovább erősítik a belföldi turizmus motorjának számító SZÉP-kártyát, amellyel az utazási irodáknál is lehetővé válik a belföldi szállásfoglalás. Ez nemcsak a kártyabirtokosoknak jelent újabb felhasználási módot, de az utazási irodákat is további bevételekhez juttatja – hangsúlyozták.

A kormányrendelet értelmében a járulék- és bértámogatások kedvezményeit már a járványválság következtében nehéz helyzetben lévő magántulajdonú buszos vállalkozások is igénybe vehetik – tették hozzá.




Kapcsolódó

Már él a jelentkezés a balatonfüredi Jókai-bableves főzőversenyre

A nagy sikerű főzőverseny immár 21. alkalommal kerül kalap alá a Koloska-völgyben. - - Már lehet jele
Elolvasom

Horgászok kerültek életveszélyes helyzetbe a Balatonon

A bajba jutott férfiak már a kihűlés szélén álltak, mikor a vízirendőrök rájuk találtak. - - A horgász
Elolvasom

Családi bölcsőde nyílik Balatonfüreden

Az ízig-vérig modern intézmény három csoportot indít. - - A Széchenyi 2020 program keretében a Telepü
Elolvasom