Éhbérért dolgoztattak egy férfit másfél éven át Pápán

Emberkereskedelem és kényszermunka Pápán, őrizetben egy 62 éves férfi – adta közre a police.hu.

A Veszprém vármegyei rendőrök összehangolt akcióban szeptember 23-án reggel otthonában fogták el azt a 62 éves férfit, aki a gyanú szerint egy kiszolgáltatott helyzetű kőművest alkalmazott. A vagyontalan szakmunkást tavaly márciusban bízta meg a férfi ingatlanfelújítási munkákkal.

A munkájáért járó fizetést azonban egyszer csak drasztikusan csökkentette. Ezenkívül megszerezte a sértett által lakott ingatlant, és albérleti díjat követelt tőle, majd értékesítette a házat. Ezután rávette a férfit és a családját, hogy költözzenek az egyik ingatlanjába, egy alacsony komfortfokozatú házba. A lakhatásért cserébe Balaton-parti házfelújításokat kellett végeznie.

A nyomozók – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőt, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt folyik ellene nyomozás.


Kapcsolódó

Kétmillió forint értékű eurót lopott egy pár Tapolcán

A rendőrök Zalacsányban fogták el közlekedési akció során a 36 éves román férfit és 33 éves társát, majd őr
Elolvasom

Bekerült az Arácsi Tájház a balatonfüredi értéktárba

A tájházat 2022-ben újították fel teljeskörűen. - - Az Arácsi Tájház bekerült a balatonfüredi értéktá
Elolvasom

Embereket fenyegettek Hajmáskéren

A lakótelepen randalírozó elkövetők a polgárőrökkel is összetűzésbe kerültek - írja a police.hu. - - Á
Elolvasom